KEMK blog

Komárom-Esztergom Megyei Kerékpárosok

Így kell kerékpárral közlekedni

2016. július 23. 13:24 - Hobbicó

tabla.png

Összegyűjtöttem azokat a részeket a KRESZ-ből, amik szabályozzák a kerékpáros közlekedés módját. Elsőnek a nyers anyagot olvashatjátok, utána pedig egy rövid értelmezését félkövéren, mert mint a múltkori erdőtörvényes bejegyzésemben is említettem, van a szabály (félreérthetően), van a rendőrségi és bírósági (gyakorlati) értelmezés, végül pedig a jogi és gyakorlati ismeretek nélküli téves szóbeszéd, melyek előszeretettel kerülnek elő az on- és offline beszélgetések során, aztán mikor a dolog (pl. baleset miatta, büntetés) a gyakorlatban bekövetkezik, jön a pofára esés, hogy az a nagyokos a XY Facebook csoportban mégis téves információt adott és annak lett igaza akit nagyban hülyéztek. Ezeket a tévedéseket szeretném ha az olvasóim elkerülnék. Az olyan egyértelmű részeket, hogy a piros lámpa tilosat jelent kihagytam.

b) a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van, továbbá

c) a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.

(4)5 Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltétel fennállása esetén a kerékpárosra nem kell alkalmazni az (1) bekezdés c) pontjában a járművezető szervezetében szeszesital fogyasztásából származó alkohol jelenlétére vonatkozó korlátozást.

Jelentése: A kerékpáros ihat szeszes italt, de csak olyan mértékben, hogy a biztonságos vezetésre még alkalmas maradjon.

(3)20 Ha az (1) bekezdésben említett fényjelző készülék lámpái az álló vagy a haladó gyalogos mellett kerékpárt is mutatnak, a (2) bekezdés rendelkezései - értelemszerűen - az úttestet keresztező kerékpárúton haladó kerékpárosra is vonatkoznak.

Jelentése: Mikor haladsz a kerékpárúton, de zebrás, jelzőlámpás részhez érsz, amennyiben van kerékpáros ikon is, az rád is vonatkozik. Itt hozzáteszem, hogy szokott lenni ilyen helyeken külön jelzőlámpa kerékpárosoknak (inkább nagyvárosokban), és olyan is, hogy habár párhuzamosan fut a zebra a kerékpárúttal, nincs ikon, de értelemszerűen érvényes a jelzés a kerékpárosra is.

Ha a kiegészítő táblán a kerékpár-közlekedésre utaló jelzés van (10/a. ábra), abban az esetben az úttest kerékpár-közlekedés céljára burkolati jellel kijelölt részén áthaladó kerékpáros részére elsőbbséget kell adni.

unnamed_1.jpg

Jelentése: Ha ilyen táblát látsz, elsőbbsége van a kerékpárosnak amennyiben a megfelelő részen halad. Tehát a sima elsőbbségadás kötelező tábla még nem ad elsőbbséget a kerékpárosnak. Igaz ezt a táblát a kerékpárúton haladva Te nem látod, így reméljük minden olyan helyre kitették ezt a táblát, ahol a kerékpárosnak nincs jelezve, hogy neki kellene megállnia. 

e)49 „Kerékpárút” (26. ábra); a tábla a kétkerekű kerékpárok közlekedésére kijelölt utat jelez; a segédmotoros rokkantkocsi, a gépi meghajtású kerekes szék és a kétkerekű segédmotoros kerékpár lakott területen kívül a kerékpárutat igénybe veheti, ha ezt jelzőtábla nem tiltja. A kerékpárúton más jármű közlekedése tilos;

unnamed_2.jpg

Fontos: Segédmotoros kerékpár is közlekedhet lakott területen kívül kerékpárúton, de max. 30 km/h-val. Segédmotoros kerékpárnak minősül: 

  • hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél a belsőégésű motorok esetében, vagy
  • folyamatosan leadott legnagyobb névleges teljesítménye nem több 4 kW-nál elektromos motor esetében

 

i)53 „Gyalog- és kerékpárút” (26/d. ábra); a gyalogos, a kerekes szék és a kétkerekű kerékpár közlekedésére kijelölt út. Ha a gyalogos és a kerékpáros forgalmat burkolati jel választja el (26/e. ábra), a gyalogos és a kerékpáros csak az útnak a részére kijelölt részén közlekedhet;

unnamed_3.jpgunnamed_4.jpg

 

 

Jelentése: Ha a baloldali táblát látjuk, akkor ne csodálkozzunk a gyalogosok össze-vissza mennek rajta, megtehetik. Ha viszont a jobb oldalit és a sávunkba tévednek, nyugodtan csengessünk nekik.

g/1.55 „Gyalogos övezet (zóna)” (26/h. ábra); a jelzőtábla olyan terület kezdetét jelzi, amelynek útjai a gyalogosok közlekedésére szolgálnak; jármű közlekedése a gyalogos övezetben tilos. Ha a tábla alatt időszakot megjelölő kiegészítő tábla van - a jelzett időszakon kívül - az ott lakók járművei, illetőleg az út kezelője által kiadott engedéllyel rendelkezők járművei, valamint a kerékpárosok - a gyalogosok veszélyeztetése nélkül - legfeljebb 10 km/óra sebességgel közlekedhetnek. A kiegészítő táblán jelzett időszakban az övezetben a várakozás tilos. A mozgáskorlátozott személyt szállító jármű - amennyiben ennek feltételei adottak - az övezetben közlekedhet és várakozhat.

unnamed_5.jpg

Jelentése: Gyalogos zónában is lehet kerékpározni, azonban max. 10 km/h-val.

i/1.57 „Gyalogos és kerékpáros övezet (zóna)” (26/j. ábra); a jelzőtábla olyan terület kezdetét jelzi, amelynek útjai a gyalogosok és a kerékpárosok közlekedésére szolgálnak, egyéb jármű közlekedése az övezetben tilos. Kerékpárosoknak, az út számukra burkolati jellel elválasztott vagy eltérő színű burkolattal megjelölt részén kell közlekedni, legfeljebb 20 km/óra sebességgel. Az út egyéb részein a kerékpárosok - a gyalogosok veszélyeztetése nélkül - legfeljebb 10 km/óra sebességgel közlekedhetnek. A kerékpárosok számára kijelölt útfelületen a gyalogosok nem közlekedhetnek. Ha a jelzőtábla alatt időszakot megjelölő kiegészítő tábla van - a jelzett időszakon kívül - az ott lakók járművei és a közútkezelő engedélyével rendelkezők járművei az övezetben legfeljebb 10 km/óra sebességgel közlekedhetnek. A kiegészítő táblán jelzett időszakban az övezetben a várakozás tilos. A mozgáskorlátozott személyt szállító jármű - amennyiben ennek feltételei adottak - az övezetben közlekedhet és várakozhat.

unnamed_6.jpg

Jelentése: Ilyen táblát látva a területen van kerékpározás számára kijelölt rész, ez esetben azon ott max. 20 km/h-val közlekedhetünk.

v)73 „Kerékpárral behajtani tilos” (49. ábra);

unnamed_7.jpg

unnamed_8.jpg

 

 

 

Jelentése: Behajtani tilos. Ajjaj :)

a) az úttesten kijelölt kerékpársávon, ennek hiányában az úttest jobb széléhez húzódva a kerékpáros,

Jelentése: Az úttest jobb széléhez húzódva kerékpározzunk. Még mielőtt valaki beírná, hogy ez egy kiragadott sor, igazat adok neki, de összességében is ezt jelenti, és ez a gyakorlati alap is. Régen benne volt a szorosan szó is, ez kikerült, de nem azt jelenti az út közepén nyomhatjuk. Amikor érdemes sávot foglalni, persze mindig időben, körültekintéssel és nem a forgalmat feltartva: Jobbra kanyarodásnál, hogy a szintén jobbra kanyarodót megússzuk magunk mellett, hiszen kanyarodásnál több helyre lehet szükségünk. Körforgalomnál, tudom vannak negatív tapasztalatok így is, de még mindig biztonságosabb mint a kör szélén. Általánosságban véve mindig az útviszony döntse el hogyan is tekerünk. Egy szűk forgalmas úton, egy szélesebb úton, rosszabb-, jobb minőségű úton, vagy gyér forgalmún stb. mindig más megoldást kívánhat. A fő szempont az legyen, hogy ne tartsuk fel a forgalmat, de a saját testi épségünket se veszélyeztessük pl. a felgyűrődött aszfalton. Igazi recept nincs, tehát olyan, hogy mindig menjünk az út közepén amíg le nem dudálnak, vagy a legszélén, az ilyen szélsőséges nézetek nem helytállók a gyakorlatban. Azok akik ilyennel szoktak jönni, általában keveset kerékpároznak forgalomban, vagy csak néhány szakasz alapján mondják másnak a tutit.

h/1.147 „Előretolt kerékpáros felálló hely a balra bekanyarodó kerékpárosok számára” (153/a. ábra); a forgalomirányító fényjelző készülékkel szabályozott útkereszteződésben az út jobb szélén kijelölt kerékpáros nyomon (158/k. ábra) vagy a kerékpársávon oda érkező és balra bekanyarodó kétkerekű kerékpárok a megállás helyét jelölő vonalak közötti, kerékpárt mutató sárga színű útburkolati jellel (158/i. ábra) megjelölt úttestre csak a járművek forgalmát irányító fényjelző készülék piros fényjelzésének időtartamában szabad - a 36. § (12) bekezdésében foglaltak és a besorolás általános szabályai szerint - a többi jármű elé besorolva a továbbhaladáshoz felkészülni;

unnamed_9.jpg

Jelentése: Ilyen esetben amennyiben balra kanyarodunk, beállhatunk előre. Én úgy szoktam, ha az első autó is balra fog kanyarodni inkább mögé állok be, de más esetben igen hasznos szerintem is.

p/1.151 az utat keresztező kerékpárút (158/g. ábra).

unnamed_10.jpg

Jelentése: Kerékpárútnak minősül, tehát nem kell leszállnunk ilyen esetben a kerékpárról, azonban egyáltalán nem biztos, hogy elsőbbségünk is van rajta, figyeljük előtte a táblát és a felfestést, hogy kiderüljön.

d)193 teherszállításra kialakított motoros triciklivel, elromlott járművet vontató gépjárművel, segédmotoros kerékpárral, lakott területen kerékpárral 40 km/óra,
da)194 lakott területen kívül kerékpárral, ha a kerékpárt hajtó kerékpáros fejvédő sisakot visel és utast nem szállít 50 km/óra,
db)195 lakott területen kívül kerékpárral, ha a kerékpárt hajtó kerékpáros fejvédő sisakot nem visel 40 km/óra,
d/2.197 a kerékpárúton közlekedő járművel 30 km/óra,
d/3.198 a gyalog- és kerékpárúton közlekedő járművel 20 km/óra,

 

Jelentése: Amit kiemelnék, hogy amennyiben a járdát kerékpárútra és járdára osztották sárga csíkkal jelölve (tehát nem gyalog- és kerékpárútról van szó), abban az esetben is 30 km/h-val lehet közlekedni rajta. Igaz ez a legtöbbször nem célszerű.

(12)227 Ha a járműveknek útkereszteződésben, útszűkületekben, szintbeni vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból meg kell állnia, - előre sorolás céljából - kétkerekű motorkerékpárral, illetve kétkerekű segédmotoros kerékpárral az álló járművek mellett, vagy azok között, kétkerekű kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni, ha

a) az előrehaladáshoz elegendő hely áll rendelkezésre, és

b) az irányváltoztatási szándékot jelző járműveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák.

Jelentése: Előzheted az álló sort, de csak jobb oldalon és több sávos egyirányú út esetén sem lehet a sorok közt szlalomozni.

Kerékpárok és segédmotoros kerékpárok

54. § (1)343 Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg - ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik - a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.

(2)344 Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.

(3)345 Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni.

(4)346 Kerékpárral

a) lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá

b) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni

nem szabad.

A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia. Niro: Ennek a sornak az alapján szokták a rendőrök büntetni a zebrán kerékpározókat, és ezen sor alapján még egy más véleményen lévő sem fizette ki a büntetését másnak a kiváló tanácsáért. Kemény világot élünk mi? :) 

(5)347 A kétkerekű kerékpáron 16. életévét betöltött személy szállíthat 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast a kerékpár pótülésén. Kettőnél több kerekű kerékpáron 17. életévét betöltött személy szállíthat a kerékpárt nem hajtó utast.

(6)348 A kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben szabad közlekedni, ha a kerékpáron vagy a kerékpároson

a) előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el, és

b) lakott területen kívül kerékpáros fényvisszaverő mellényt (ruházatot)

visel.

(7) Tilos

a) főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni;

b) elengedett kormánnyal kerékpározni;

c)349 kerékpárhoz oldalkocsit, valamint - kerékpárutánfutót kivéve - egyéb vontatmányt kapcsolni;

d) kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni;

e) kerékpáron oldalra kinyúló, előre vagy hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályozó vagy a személy- és vagyonbiztonságot egyébként veszélyeztető tárgyat szállítani;

f) kerékpárral állatot vezetni.

(8)350 Az (1) és a (3) bekezdésben, a (4) bekezdés b) pontjában, valamint a (7) bekezdés b)-f) pontjában foglalt rendelkezéseket a segédmotoros kerékpárok - a quad és a mopedautó kivételével - közlekedésére is alkalmazni kell azzal, hogy

a) lakott területen a kerékpársávon segédmotoros kerékpárral közlekedni,

b) kétkerekű segédmotoros kerékpáron utast szállítani,

c) segédmotoros kerékpárhoz utánfutót kapcsolni

nem szabad.

(9)351 A három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpárral személyt szállítani akkor szabad, ha a jármű vezetője a 17. életévét betöltötte.

(10)352 A gyalog- és kerékpárúton a kerékpáros a gyalogos forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti.

(11)353 Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog- és kerékpárúton kell közlekedni. Ha a lakott területen a nem főútvonalként megjelölt út mellett annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki és az úton kerékpár nyomot (158/k. ábra) is kijelöltek - ha a közúti jelzésekből más nem következik - a kétkerekű kerékpárok az úttesten is közlekedhetnek.

Jelentése: Ami ebben kivetnivaló van, az a 11-es pont. Oútisok biztosan értik miért :)

Lesz ebből még pár bejegyzés, mert néhány fontos dolog kimaradt, vagy megér egy külön misét, addig is emésszétek ezt. Mielőtt valaki az értelmezésembe beleköt, én úgy értelmezem ahogy a rendőrség büntet és a bíróság jóváhagyja. Ha valaki máshogy cselekszik, vagy más tanácsot ad, lelke rajta, gondolom a büntetést is kifogja majd tudni fizetni, meg holtakat is tud feltámasztani. Ugye "zebrán csak elsőbbség nem jár ha áttekerünk rajta" klub tagjai? :) Nekik csak annyit üzenek, legalább álljanak meg a zebránál és nézzenek előtte körül, én is úgy szoktam. Szerintem is baromság az azért hal meg valaki mert átteker rajta duma, mert igazából azért halnak meg, ahogyan a semmiből áttekernek rajta körültekintés nélkül. Az ilyenek gyalogosan sem szoktak körülnézni a zebránál? Nekik küldöm ezt a számot, gyerekkoromban imádtam :)

Forrás: KRESZ

Niro

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kemk.blog.hu/api/trackback/id/tr388909000

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A gyalogos elsőbbsége a KRESZ szerint 2018.07.26. 08:05:07

A gyalogos elsőbbsége sok vitára adhat okot, ugyanis a legtöbben ismerik a szabályokat, de nem elég pontosan, így most ebben a bejegyzésben utánajárunk a szabályoknak. A KRESZ külön részt szentel a gyalogos közlekedésére vonatkozó szabályokra, amely ta…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

imi60 2016.07.23. 13:40:45

rögtön az elején már kekeckedésre való megfogalmazás van "" szeszesital fogyasztásából származó alkohol jelenlétére vonatkozó korlátozást."" Meglepő de nem csak szeszes italtól lehet .Nem kellene mindig túl bonyolítani , főleg ha nincs is ilyen értelemben korlát.
Viktor is rosszul fogalmaz. Ne csak a biztonságos VEZETÉSRE legyen alkalmas hanem a BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉSRE!!

a 3-20-as pont táblához való értelmezésem. Pl. ha jól emlékszem a vértesszőlősi "kerékpárúton" vagyis bent a településen tettek ki ilyen táblát. Na de csak az egyik oldalról. Vagyis mikor a házak közül jön az autós a főútra. Aki autós a főútról hajt le annak nincs. Jól emlékszem?

imi60 2016.07.23. 13:46:14

Gyalog- és kerékpárút” (26/d. ábra) jól írtad de az elméleten a kutya sem tarja be. Aki szintén ott szokott sétálni :)
Gyalogos zónában is lehet kerékpározni, azonban max. 10 km/h-val. Így van.Mivel a járdán is így értelemszerűen ugyanaz a szabály vonatkozik . De mivel nincs a kerékpáron kmóra (vagy nagyon keveseknek) így az egész csak elméleti. Ha a hülye gyerek a gyalogosok között akar cikázni (mint Tatán pár baromagyú) akkor ott fog míg valaki fel nem löki.A rendőr az nem fog rászólni, hogy ne ott cikázzon.

szbzs.2 2016.07.23. 23:56:35

"Ha a kiegészítő táblán a kerékpár-közlekedésre utaló jelzés van (10/a. ábra), abban az esetben az úttest kerékpár-közlekedés céljára burkolati jellel kijelölt részén áthaladó kerékpáros részére elsőbbséget kell adni.

http://net.jogtar.hu/jr/gen/get-doc-resource?resourceid=gp2_16_97500001$BKPM__999_28kor$AA$BBMP_0.png

Jelentése: Ha ilyen táblát látsz, elsőbbsége van a kerékpárosnak amennyiben a megfelelő részen halad. Tehát a sima elsőbbségadás kötelező tábla még nem ad elsőbbséget a kerékpárosnak. Igaz ezt a táblát a kerékpárúton haladva Te nem látod, így reméljük minden olyan helyre kitették ezt a táblát, ahol a kerékpárosnak nincs jelezve, hogy neki kellene megállnia. "

az elejét ugye lehagytad. a net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.KPM szerint:
12. § (1) Az elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák:
a)43 „Elsőbbségadás kötelező” (9. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésben elsőbbséget kell adni a keresztező (betorkolló) úton - illetőleg, ha a jelzőtábla alatt az útkereszteződés alaprajzi vázlatát feltüntető kiegészítő tábla van, az ezen vastag vonallal jelzett úton (10. ábra) - érkező jármű részére. Ha a kiegészítő táblán a kerékpár-közlekedésre utaló jelzés van (10/a. ábra), abban az esetben az úttest kerékpár-közlekedés céljára burkolati jellel kijelölt részén áthaladó kerékpáros részére elsőbbséget kell adni.

uott lentebb:
"II. A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmak
a)389 Jármű: közúti szállító- vagy vontató eszköz, ideértve az önjáró vagy vontatott munkagépet is. A mozgáskorlátozottak közlekedésére szolgáló, emberi erővel tolt vagy hajtott kerekes szék és a gépi meghajtású kerekes szék - ha sík úton önerejéből 10 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes, továbbá a gyermekkocsi és a talicska - azonban nem minősül járműnek. Az ilyen eszközökkel közlekedő személyek gyalogosoknak minősülnek."

azaz értelemszerűen a kerékpár járműnek számít, tehát szerintem a keresztirányban közlekedő kerékpárosnak elsőbbsége van mindenképpen, nem? Miért ne adna a sima elsőbbségadás kötelező tábla elsőbbséget a kerékpárosnak?

fokozzam: ha kerékpárral beérek egy "jobbkezesbe", ahova az onnan érkezőnek (tehát tőlem jobbra) ki van rakva a sima "Elsőbbségadás kötelező" tábla, akkor szerinted, ha nincs kiegészítő táblája, akkor nekem, a kerékpárosnak elsőbbséget kellene adnom neki a jobb kéz miatt? és ha mögöttem jön egy autó, akkor mi van?

szerintem ezt "rendbe kellene rakni", vagy csak én értem félre a magyarázatodat?

szbzs.2 2016.07.23. 23:59:59

a járműhöz, mert a "lényeg" lemaradt:
"r/1.398 Kerékpár: olyan, legalább kétkerekű jármű, amelyet emberi erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W teljesítményű motor segíti. A kerékpáron a kerékpárt nem hajtó személy is szállítható erre alkalmas ülésen. A kerékpáron utánfutó vontatására alkalmas berendezés helyezhető el."

szbzs.2 2016.07.24. 00:10:30

szerintem egyébként a "megoldás" a következő: a kiegészítő táblán is látható grafika szerint a keresztező "kerékpárút" a kereszteződés előtt van, azaz a hivatkozott úttest a táblával jelölt, és nem a keresztező úttest,

Budapesten ilyen helyzet pld. a Szilágyi Erzsébet fasoron (Hűvösvölgy fele, a János kórházat elhagyva: Hargita utca, Gyergyó utca, Júlia utca, Nagyajtai utca ...) fordul elő, és ha jól látom a "google maps"-en, a 2014-es állapot szerint sajnos ott sima "Elsőbbségadás kötelező" tábla van mindenhol, azaz jobb lesz itt vigyázni...

Hobbicó 2016.07.24. 07:25:07

@szbzs.2: Félreértesz két dolgot ha jól értettem amit írtál, más a közúti forgalom, és más a közúton átmenő külön! kerékpáros út. Ha kerékpárút megy át a közúton, ott csak kiegészítő táblával illet meg az elsőbbség Természetesen sima közúton haladva már kiegészítő tábla nélkül is megillet az elsőbbség, hiszen járművel utazol és nincs kerékpárút, így nem lehet kiegészítő tábla sem.

Byk001 2016.07.24. 08:36:28

@Hobbicó: A kerékpárút nem az úttest kerékpár-közlekedés céljára burkolati jellel kijelölt része, hanem külön út (legalábbis a 1. számú függelék szerint). Ha kitesznek elé egy sima macisajtot a keresztező útra, akkor a kerékpárúton haladónak elsőbbsége van, tekintve, hogy ez útkereszteződés.
Jelen megfogalmazás szerint ennek a kiegészítő táblának vagy nincs értelme, vagy ellentmond a 12.§ (1) a) saját magának, vagy a KRESZ hátrányosan különbözteti meg a kerékpárost.

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2016.07.24. 09:45:29

Én csak a kerékpárral behajtani tilos részhez szólnék. (a többihez már szoltak többen.)
Nos kurva idegesítő amikor olyan utakra teszik ki aminek egyszerűen nincs alternatívája. Vagy mondjuk 3km helyett 20km-t kell kerülni egy 1km-es "kerékpárral behajtani tilos" miatt.
És itt nem arról van szó, hogy nem akarok lemenni a párhuzamos útra, földútra, vagy ilyesmi, hanem az egyetlen utat zárják le. Egy nekem különösen szívfájdító szakasz: Szikszó - Ongai-elágazás. 1.5km. nincs párhuzamosan semmi, se bicikliút, se mezőgazdasági út. Ehelyett az van, hogy a tökegyenes szakaszt elején veszek egy nagy levegőt, megnézem nem-e áll ott rendőr és 3perc alatt végigtekerem a közútkezelőnek meg a kurva anyját.

Irbisz 2016.07.24. 11:23:50

Ez a cikk roppant hasznos a varosi kerekparosoknak, akiknek igen jelentös resze ezeket a szabalyokat vagy nem ismeri, vagy nem alkalmazza, szvsz. az atlag nagyvarosi kerekparos közlekedesi kulturaja rosszabb mint az atlag magyar autose (pedig az is siralmas).
Videken, kisvarosokban ahol van hagyomanya a kerekparos közlekedesnek, fenyevekkel jarnak az utobbi időkben bringara reszben divatbol ült budapestiek elött a kerekparos közlekedes szabalyköveteseben.
Sajnos annyi kerekparos hülye van Budapesten, es akkora suttyok ami azt illeti, hogy a közmondasos bmw-s bunkokat lekörözik ... Mar csak az kell, hogy:
- olvassak ezt a jo kis posztot,
- meg is fogadjak, ne csak legyintsenek ra

Hobbicó 2016.07.24. 11:30:13

@B-road: Teljesen átérzem, nálunk is van több ilyen rész, a vicc mint a képen is, elmész az út közepéig aztán ott a tábla, a tábláig el lehetett menni aztán nem :D A poén a kitiltással kapcsolatban, hogy sétálni sétálhatsz rajta, bicót is tolhatsz rajta, de tekerni nem tekerheted :D Az egész kerékpárút építést úgy kellene nekik csinálni, hogy elsősorban azokat a részeket megcsinálni, ahol nincs alternatíva, sajnos nem így csinálják.

Hobbicó 2016.07.24. 11:49:44

@Byk001: Itt például a következőket képzeld el: a kerékpárút külön párhuzamosan fut a közúttal, azonban a kereszteződésnél ha tovább akarsz menni egyenesen, csak ott teheted meg ahol a közúton ott a sárga szaggatott jelzés, és ott csak akkor van elsőbbséged ha kiegészítő tábla figyelmezteti a közúton átmenő forgalmat erre. Tehát ha ilyen kereszteződésnél nincs a kerékpárosnak (neked) kitéve az elsőbbségadás kötelező, vagy stop jelzés akkor neked van elsőbbséged, de ezt a közúti forgalom számára a képen látható táblával kell jelezni. Ha nincs ilyen kiegészítő tábla, azt jelenti az autósnak, hogy elsőbbséget kell adnia a többi közlekedőnek a közúton, de az előtte lévő sárga felfestésű kerékpárúton közlekedőknek nem kell megadnia. Tehát rá is állhat a kerékpárútra (pl. hogy lássa a forgalmat) és miután az autós elment és nincs senki a közúton, akkor tekerhetsz át a kerékpárútnak számító közútszakaszon. Remélem érthető, sajnos a legjobb helyek ahol be lehetne mutatni, új részek és nincsenek a Google Mapson. A lényeg: mint írtam az ilyen átvezető szakaszokon figyeljük a jelzéseket, ha számunkra van elsőbbségadás jelző, vagy stoptábla, figyelnünk kell, ha nincs akkor azt jelenti lassítás nélkül mehetünk, mert elsőbbségünk van. Persze a gyakorlatban nem ajánlom a körülnézés nélküli áthajtást, mert ezt a kiegészítő táblát pont az autósok nem ismerik :D Mivel ilyen helyen szokott lenni sima elsőbbségadás kötelező tábla részükre, és látják a felfestést, ezért úgy gondolják a bicósnak is meg kell adni, de igazából kiegészítő tábla nélkül nem, sokaknak ez egyébként a szerencséje, mert nem sok bicós ismeri ezt a fura háromszögű táblát sajnos, na a felfestésekről ne is beszéljünk.

Hobbicó 2016.07.24. 11:55:52

@imi60: Egyetértek veled, de a KRESZ fogalmaz így: "a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van". Igen a gyakorlatban máshogy vannak a dolgok. Attól max. 10-el lehetne menni, az hogy nincs kilométerórája nem azt jelenti 40-el száguldhat. Ezt sokan viccesen szokták felfogni, de mikor elüt egy gyalogost, a rendőrség számára sem lesz mindegy mennyivel megy, mert ha 10-el teker és sima baleset történik akkor megússza, de ha 20-al rohanva kinyír egy gyalogost, akkor sitt lesz belőle.

imi60 2016.07.24. 12:10:45

így van. a járdán való közlekedésre az alábbiakat kéne tudatosítani a suttyó tizenéves parasztoknak. 1. a 10km/h-s sebesség az mit is jelent. Ha gyalogos forgalom van akkor még annyival sem . 2. ha már ott kerékpározik akkor ne a boltok oldalán tekerjen a suttyó mert a boltból, üzletből, házból stb.-ből kilépőt elütheti. nem értem az ilyen alapvető dolgokra miért nem tanítják meg a suliban a kölköket. De azt sem értem, hogy ezzel a rendőrség miért nem foglalkozik. Még sohasem láttam, hogy Tatán az Ady Endre út legforgalmasabb járdai szakaszán a száguldozó kerékpárost figyelmeztette volna egy rendőr !! ha már ugye a kerékpáros barát településen nagyrészt a járdán közlekednek a kerékpárosok !!Valahol gyakorlatiasan kellene oktatni a kerékpáros közlekedőket nem rutinpályát csinálni nekik és azon bohóckodni. De hát mivel Tatán még nem láttam kerékpáros közlekedési rendőrt nem csodálkozom. Akik meg szervezik az ilyen baleset megelőzési kerékpáros bohóckodást nem kerékpároznak és fogalmuk nincs mit is kellene elsődlegesen beleverni a hülye gyerekek fejébe. Ha már ugye a kedves szülő képtelen rá.

Hobbicó 2016.07.24. 13:22:33

@imi60: A szülő nem foglalkozik vele, mert az iskolában majd megtanítják, az iskola nem foglalkozik vele, mert nincs benne a tantervben, a rendőrség nem foglalkozik vele, mert nincs rá kapacitása, amikor meg történik valami, megy az egymásra mutogatás, Magyarország :D

Byk001 2016.07.24. 21:05:48

@Hobbicó: Én ezt elképzelem, de akkor is az van, hogy ha kitesznek egy elsőbbségadás kötelező táblát, akkor az a következő útkereszteződésre vonatkozik, és a következő a kerékpárút. Még mindig ott vagyok leragadva, hogy a kerékpárút is út az 1. számú függelék szerint, és az útkereszteződéshez két út kell, hogy ez a két út milyen út, nincs kikötve. Így ad abszurdum egy gyalogút is oldja például a sebességkorlátozást.

Byk001 2016.07.24. 21:09:42

@B-road: Én 15 éve jártam úgy, hogy haverral mentünk Mohács felől Pécsre, és belefutottunk egy ilyen szakaszba, ráadásul az út mellett ott volt egy rendőrjárőr is. Odamentünk hozzá, hogy most mi a helyzet, alternatív útvonalunk nincs, mehetünk-e itt tovább. A rendőr válasza ennyi volt: "Tud jobbat?"

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2016.07.25. 01:04:40

@Byk001: ... és megvárta míg felültök a bicajra, majd kékvillogóval utánatokmenve megbaszott 30ezerre. :(

Undorító dolog ez, hogy szarrá büntethetnek, de csak egyéni kegy miatt most épp nem... így mindig légy hálás, ha épp megkegyelmeznek.
Én nem ilyen országot akartam 89ben, nagyon szomorú ez az egész. És most ott tartunk, hogy a gyerekem talán majd újra álmodozhat róla, hogy majd talán 30 év mulva jobb lesz... Ja remélem majd Ausztriában, vagy Németországban ahova kiköltözik az unokákkal. :(

szbzs.2 2016.07.28. 13:03:40

@Hobbicó:
igazából csak azért írtam anno, mert szerintem kicsit félreérthető a cikked, legalábbis az általam kifogásolt résznél csak később "említed", hogy most a keresztezett úttal párhuzamosan futó kerékpárútról van szó, de előtte kategorikusan kijelentetted: "Tehát a sima elsőbbségadás kötelező tábla még nem ad elsőbbséget a kerékpárosnak." (vagy én nem látom, hogy korábban mikor is írtál a "közúton átmenő külön! kerékpáros út"-ról?
azaz jó lenne pontosítani, hogy akkor éppen hol is halad a kerékpáros, ne csak a későbbi "Igaz ezt a táblát a kerékpárúton haladva Te nem látod, ..." -ból lehessen sejteni, hogy...
süti beállítások módosítása