Most egy olyan izgalmas, kihívásokkal teli túrára invitálom a kedves sporttársakat, amely elég régóta a fejemben volt már. Ugyan sokszor jártam már a Pilisben bringával, versenyeztem is itt korábban, de kicsit utána olvasva ennek az ösvénynek, hát hogy is mondjam, elég érdekesnek ígérkezett.
Végre az egyéb, és a munkahelyi teendők is engedték, hogy egy hosszabb túrát tervezzek, és az égiek is elrendezték e napra a jó időjárást. Úgyhogy minden adott volt egy frankó bringás naphoz. Reggel kocsival indultam Dömösre, a hajóállomásnál ingyenes a parkolás, itt tettem le az autót.
Bringa összeszerel, felszerelés ellenőriz, és végre rövid cuccban, kellemes 16 fokban, már indultam is a falu felé, ahol a központi parkolónál a piros sáv turista jelet követve aszfaltúton értem ki a településről. Mehettem volna tovább a betonúton, de montis vagyok vagy mi?, én inkább az ösvényt választottam, amely a Malom patak mellett fut végig, igen szép, egy-két helyen izgalmas, köves/gyökeres részekkel tarkítva. Rövidesen elérve a Rám szakadék bejáratát, a széles erdészeti jelöletlen dózer úton folytattam az utam, hosszasan, szerpentinesen kanyarogva a hegyoldalban. Mintegy 9 kilométer után értem el a Királykúti nyereg aszfaltútját, ahol balra fordulva kb. 250 m után szintén balra dózeren folytattam a kapaszkodást. Az emelkedő konstans 6-8%-os, itt-ott belecsúszik néhány meredekebb rész is. De jól tekerhető. A jelöletlen út aztán belefut a piros háromszög jelzésbe, mutatva az utat a legmagasabb pont felé. Felérve aztán a 639 méter magasan fekvő Prédikálószékre, 11 km és 565 m szintkülönbség van a lábunkban.
A panoráma viszont kárpótol, az biztos. Rövid beszélgetés a kilátót építő munkásokkal, mondják őszre készen lesz, én meg mondom ide, ugyan minek kilátó? Ebben aztán jól egyetértünk… Lőttem pár fotót, aztán folytattam az utam Pilisszentlászló irányába a P+-on. Izgalmas, de könnyű DH szakasz, egy kisebb emelkedővel. A Kisrigó Vendéglőhöz megérkezve, lehet vizet vételezni a vízcsapból, de én még jól álltam és bevallom őszintén az Apátkúti források vízére pályáztam, így csak egy banánt toltam a fejembe. Legurultam a faluba, és megkerestem a Zöld sáv jelzését, ezen át hagytam magam mögött a települést. Nem sokára elértem a Spartacus-ösvény bejáratát jelző táblát, amely óva int minden felkészületlen túrázót.
Azért én neki vágtam. :) A fejkamerát bekapcsoltam, hátha lesz valami izgalom is. Lett. (Lásd videó lentebb). Amit erről az ösvényről tudni kell, hogy egykoron cserkelő út volt, és csak nemrég nyitották meg a nagyérdemű számára. Nagyjából szintben fut végig a hegy oldalába vájva. Kb. 50 cm széles az út, jobbról sok helyütt függőleges sziklafal, balról szakadék. Tehát hibázni csak keveset lehet. Több helyen le kell szállni a bringáról, legalább is én nem tudtam megoldani a feladatot, főleg azután, hogy a kormányom egy helyen elakadt a sziklafalban és majdnem leestem a hegyoldalba. Úgyhogy csak óvatosan! Amúgy páratlan élmény végig menni az 5,6 km hosszú keskeny úton. Izgalmas, szórakoztató, de tériszonyosoknak nem ajánlom. Az ösvény érinti a Jenő Kunyhót, amelyet még Horthy építtetett, nyitva van, használható. Tovább követve a turista utat a visegrádi Apátkúti völgybe jutottam, ahol érdemes a pisztrángos tavaknál egy kis időt eltölteni. Itt az aszfalt utat kb. 1 km után hagytam el a jobbra induló szurdok völgyön keresztül. A szurdok bejáratánál a Kaán forrást semmi féleképpen sem szabad kihagyni, nagyon finom friss a vize minden évszakban. Innen a patakot követve vissza jutottam Pilisszentlászlóra, de a medren legalább 30-szor át kell kelni, szinte mindenhol leszállva a bringáról, tehát ez a nyom nem éppen bringa barát, ellenben páratlan szépségű. :) Mondjuk nem szeretem tologatni a bicót, de ez egy túrába pont belefér, és most egy cseppet sem zavart. Edzést mondjuk nem erre terveznék az biztos.
A Kisrigóhoz visszaérve az OK túra nyomvonalán haladtam tovább, itt-ott patak medret kerülgetve, amíg el nem értem a Sikárosi rétet. Rövid ebédszünetet tartottam, elfogyasztottam a szendvicsem és energia szeletem, majd a piros jelet követve indultam tovább a Tölgyikrek felé. Na, itt azért voltak gondok, mert a piros felső része az bizony tolós… Legalább 500-600 métert tolni kell a bicót a gyökeres, sziklás, meredek hegyoldalban. Legközelebb a Duna Maraton hosszútávról ismert jelöletlen úton fogok próbálkozni, az is meredek, de legalább tekerhető. A Tölgyikrektől a Sárga jelzésen, majd S+-on mentem tovább, amely levisz Pilisszentkeresztre, a falu előtt meredek, sziklás DH szakasz, embert próbáló, igen odafigyelős, ha egyben le akarunk érni. Azért a Mária Kegyhelynél lévő forrásnál érdemes meghúzni a féket, és a kulacsot megtölteni forrásvízzel.
A faluba beérve megálltam Hildánál (cukrászda), és elfogyasztottam egy nagy süti-kóla-kávé kombót, mivel tudtam mi vár még rám: a Pilistető. A faluból Pilisszántó irányába indultam és a temetőnél, először a piros, később a zöld jelzéseken haladtam tovább. Ez a nyom a Pilis egyik legszebb panoráma útja, hosszasan kanyarog a fiatal tölgyesben, később kiér onnan, és pontosan nyomon tudjuk követni, hogy honnan indultunk felfelé :) .
Az eleje igen meredek, 20% fölötti részekkel, a sorompó után pedig állandósul a 8%. Embert próbáló kihívás a Pilis legmagasabb pontjára (756 m) feljutni. Ha lábletétel, megállás nélkül sikerül, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a kondikkal nincs gond. Az emelkedő vége felé aztán kellemesebbre vált a meredekség, becsatlakozik a Piros háromszög jelzése, ami a tetőre épített Boldog Özséb kilátóhoz vezet. Most én ezt kihagytam, mert időcsúszásban voltam, de korábban jártam már fenn, megéri a kis plusz szintet, mert csodás kilátást nyújt tiszta időben, és mégiscsak a Pilis legmagasabb pontja na! Folytattam hát az utam Két-Bükkfa nyereg felé, először szekérúton, majd élvezetes single track-en. A nyeregből aszfalton Dobogókő felé vettem az irányt, de a település előtt balra bekanyarodtam az erdőbe és nem a közkedvelt/zsúfolt kitekintő pontot céloztam meg, hanem a Rezső kilátót.
Itt jól megnéztem magamnak a Dunát, és azt, hogy hová is megyek. Ugyanis innen irány Dömös, csak lefelé, juhé! A piroson előbb Ilona pihenőt, majd a Szakó nyerget, innen a zöldön a Rám szakadék-Lukács árok felső pihenőjét értem el, élvezetes, de oda figyelős DH-ban. Szeretném azért megjegyezni, hogy ennyi szint és kilométer után azért a lejtmenetek sem olyan egyszerűek ám. Ha túlvállaljuk, akkor a meredek, sziklás, gyökeres részeken hamar az anyaföldön találjuk magunkat. A pihenőtől a Lukács ároknak indultam meg, ahol a patakon többször átkelve kényelmesen érkeztem meg az aszfaltozott útra, ami visszavitt Dömösre.
Összefoglalva: Ez nem egy kényelmes, egyszerű túra. Csak jó fizikai állapotban lévő bringásoknak ajánlom. A Pilis és a Visegrádi hegység hazánk egyik legtechnikásabb bringás vidéke. Hogy miért érdemes mégis elmenni? Mert a környezet, a páratlan panoráma, és valami, ami egy kicsit megmagyarázhatatlan, kárpótol. Lehet, hogy csak én vagyok a Pilissel úgy, hogy valahányszor ott járok, mindannyiszor feltölt mentálisan? Mindegy, hogy gyalog, vagy bringával, fizikailag fáradtan ugyan, de energiával teli jövök haza.
Amit a tervezésnél érdemes figyelembe venni: csak hétköznap menj! Valamennyi érintett hely felkapott turista és kiránduló pont. Ha sok a gyalogos, akkor megkeserítitek egymás életét, nem mellesleg bizonyos részeken az igen keskeny utak miatt, pl. Spartacus ösvény, veszélyes is. Itt a bringát tolni is úgy lehet, hogy magad előtt tolod, mellette nem férsz el. A szokásos bringás kiegészítőkön felül: turista térkép, feltöltött mobiltelefon legyen nálad. És mielőtt elindulsz, mondd meg otthon merre, hová mész, kb. mikor fogsz hazaérni.
Táv: 67 km ***
Szint: 1831 m ***
Nehézség: *****
GPX: spartacus.gpx
Remélem sikerült felkelteni az érdeklődést, és minél többen ellátogattok a Pilisbe. Ha valaki valódi „mountain bike érzésre” vágyik, itt biztosan megtalálja.
Almásfüzitő, 2016.04.13.
Gelle László
