KEMK blog

Komárom-Esztergom Megyei Kerékpárosok

Balatoni kerékpárosbarát szálláshelyek leleplezése

2016. február 23. 14:11 - Hobbicó

Frissítve: 2016.02.29.

Szerettem volna készíteni egy olyan bejegyzést ami tippeket ad azok számára, akik saját maguk kívánják megszervezni a Balaton körbebicózását, ezt a kerékpárosbarát szálláshelyekre támaszkodva akartam megcsinálni. Ezt az előző bejegyzésemben a Melyik Balatonkört válasszam kerékpárral? címűben ígértem meg. Már több helyen láttam említve ilyeneket, de tényleges ismeretem nem volt róluk, na most lett, az eredetileg tervezett cikkből pedig semmi nem lesz. Ezért:

A megdöbbentő igazság

 

Mint a diagramon látható 73 darab olyan helyet vizsgáltan a tó partján, ami kerékpárosbarát szálláshelyként hirdeti-, illetve állítja be magát. Azért ennyit mert hiábavalónak éreztem a további időtöltést rá, hogy találjak még ténylegesen olyanokat amik valóban azok aminek mondják.

Tisztázzuk a félreértések elkerülése végett, mit is takar a Kerékpárosbarát Szálláshely megnevezés? Lehet túl magasra tettem a lécet, mert csak a következő igen komoly felkészültséggel minősítettem annak a szálláshelyeket:

- szerszámkészlet

- pumpa

Sajnos hiába feleztem volna meg a feltételeket, az eredmény nem lett volna más. Hatalmas elvárásokat támasztottam igaz? :D

Akkor mégis hogyan tarthatják magukat annak a szállásadók, ha ennyi minimálisan elvárható feltételt sem biztosítanak? Menjünk sorrendbe az érveikkel kapcsolatban a gyakoriságuk szerint:

1. Semmi. Igen hathatós érvek, de kétségünk sem lehet, hogy láttak már kerékpárost miközben lecentizik.

2. Fedett zárt helyen tárolhatjuk a kerékpárt. Nem tudom ki hogyan van vele, de ezt én szerte az országban meg tudtam tenni nem Kerékpárosbarát Szállásokon is. Igaz hoteleknél nem próbáltam (ilyen lehetőséget ők nem is terjesztenek), de az ő érvük nem is ez szokott lenni, hanem a következő:

3. Kerékpár kölcsönzési lehetőség a szálló vendégek részére, ingyen vagy jellemzően 500-1500 forint körüli összegért. Ezt én kerékpár kölcsönzőnek szoktam hívni, de lehet velem van a baj. Aki szerint persze ez már megüti a mércét, sajnos el kell keserítsem. Ezeknél túlnyomó többségében az ausztriai lombtalanításokon beszerzett kerékpárokra kell gondolni, amelyek nem felelnek meg a KRESZ előírásainak sem, és itt nem csak a prizmákra gondolok hanem az üzemképességükre is, kopott fék, kopott elöregedett külső gumi, hogy csak kettőt említsek.

4. Tudnak adni kerékpáros túratippeket, akár térképpel. A térkép lenne a leghasznosabb, ha nem az okostelefonok világában élnénk, és az infrastruktúra is úgy lenne kiépítve a településeken, hogy ne kelljen öt percenként megállni amíg beazonosítjuk rajta a helyünket a kesze-kusza mód tekergő kerékpáros útvonalon, táblák nélkül, tisztelet a kivételnek.

5. A legkomolyabb érvet méterekben mérik, mégpedig, hogy hány méterre van a szállás a kerékpárúttól, itt a közvetlenül mellette lehetőségtől az ezek után lehangoló pár száz méterre található konfigurációkban gondolkodhatunk. Hozzáteszem azt írnák egy autósnak 300 méterre van a parkoló csődbe is menne, biztos ez volt a kiinduló szemlélet :D

koroshegy_szallas_26.jpg

Ténylegesen tett érte

A TOP5-be nem volt nehéz itt bekerülni, mert többen nincsenek is sajnos, ezért azonban csak nagyobb ovációt érdemelnek:

- Kőröshegyi Falusi Vendégház

- Szántód

- Guruljon az Élet

- Tekergő Kerékpáros Pihenő- és Sátorozó hely

- Almádi

Személyes tapasztalataim, nem csak a Balcsinál

Ahol megszálltam a Balatonnál nem címekkel dobálózott, inkább csak leírta, hogy náluk a szállóvendégek ingyen kölcsönözhetnek kerékpárt, és nem utolsó sorban fotót is mellékelt róluk, ugyan a már említett minőséget nem szárnyalta nagyon túl, de legalább nem zsákbamacska volt. Legalább egy negyed tókör volt vele a cél, de nem sokkal előtte 2 defekt, tolás a MOL-hoz, aki pont abban az évben kezdte a bringás barát kutak képével bombázni a közelben üdülőket, nos akkor ez még csak egy eresztő autós pumpa szintjére volt elég. Mentségére legyen mondva, azóta sokat változott a helyzet, már jobbak néha mint egy kisebb vidéki kerékpárbolt. Nem baj jött a vonat, és úgy lehetett utazni mint a filmeken, egy üres tehervagonba feltenni és akár nyitott ajtóval utazni, igazi maradandó vadnyugati emléket okozva. A MÁV mennyit fejlődött ott azt sajnos nem tudom, talán jobb is? :) (déli partra gondolok)

Lillafüreden a palotaszálló még "csak" 3 és fél csillagos volt mikor ott üdültem, de fejedelmi kiszolgálásban és odafigyelésben volt részem, amíg kerékpárt nem kölcsönöztem. Hosszú évek után ott ültem először kerékpárra, és felfelé a hegyekkel nem is volt semmi probléma, a gond lefelé következett, a fékek ugyanis alig fogtak, nosztalgiázva fékeztem a talpammal mint BMX-es koromban. Azóta kapott még egy fél csillagot, remélem a kerékpárok miatt :)

Debrecenben egy spéci kerékpárkölcsönző lett választva, ez a drágább megoldás csak annyi bosszúsággal járt, hogy elég messze volt a hely a szállástól, pedig a bicókat nem is ott tárolták, hanem furgonnal szállították.

Egerbe már a saját bicómmal utaztam - ez a legtökéletesebb megoldás - igaz a szálláson a szűk folyosón elfoglalta a hely felét, de senki nem szólt érte, ahogy én sem hogy a magát panziónak hirdető hely igazából vendégház volt.

A végkövetkeztetés

Lehetőleg a saját kerékpárunkat vigyük, így növelve az élményfaktort, kivéve ha jobb kerékpárt tudunk kölcsönözni :) Bárhogy döntenénk javítókészletről mindenképpen gondoskodjunk, minipumpát például sajnos sehol nem fognak a kezünkbe nyomni.

A csalók

Az egyik legjobb kezdeményezés a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft.-é, akik a Kerékpáros barát szálláshely kitüntető címet feltételekhez kötik, nem is akármilyenekhez: PDF

Azonban ez mit sem ér, mert akik az oldalukon megfelelnek ezeknek a feltételeknek, a szállások honlapján erről nagyban hallgatnak, így nyugodtan él a gyanúm, hogy csak beikszelték megfelelnek a feltételeknek, valós tartalom pedig nem kapcsolódik hozzá, még a végén megszállnák őket a bringások és mégis

letoltes2.png

Álmaimban Amerika..

Ha rajtam múlna, egy ilyesfajta kerékpárosbarát képzet kialakulását lehetővé tevő mondatot egy hirdetésben minimum feltételekhez kötném, mégpedig a következőkhöz:

- Kerékpáros csomag azok számára akik a szálláshelyen kölcsönöznek kerékpárt, legyen benne: foltozókészlet, minipumpa, mini szerszámkészlet

- Műhelypumpa a szálláson

- Zárt, fedett helyen történő tárolási lehetőség, a legjobb lenne a szobában

- A bérlésre kínált kerékpárok maximálisan megfelelnek a KRESZ előírásainak

Na most kérdem én, sok ez?

Nem hiszem, marad helyette a Zimmer Feri :(

Bringás-barátság szálláshely közvetítő FACEBOOK

Tavaly nyáron indult egy Facebookos csoport, amit a couchsurfing.com és a warmshowers.org mintájára hoztak létre, ami ilyen formában kicsit fapados lett, de a célnak maximálisan megfelelhet ha mindent a rögzített bejegyzés szerint csinálunk. Akinek nem lenne ismerős egyik említett oldal sem, azoknak idézem a csoport leírását:

"Van egy üres szobád? Vagy csak egy sátornyi hely a kertedben, amit megosztanál 1-2 éjszakára a településeden keresztül túrázó bringásokkal?
Vagy épp több napos túrára készülsz, de nem szeretnél szállásra költeni? Segítsük egymást, adjunk szállást egymásnak, hiszen egy cipőben járunk, akarom mondani, egy pedált tekerünk ;-) "

A csoport aktív, tehát egy próbát simán megér. Ha csatlakozni szeretnél és pont be vagy lépve a fészre kattinthatsz IDE is és ott utána a Csatlakozás a csoporthoz gombra nyomj, innentől már csak várnod kell, hogy az admin jóváhagyja a jelentkezésed és indulhat a pedálszörfözés? :-)

Különvélemény

Amennyiben ismersz jó bicós szállásokat a Balaton-part közelében, várom őket hozzászólásban, vagy a hobbico2014@gmail.com e-mail címen, hogy bővíthessük a listát, köszönöm. 

Niro

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kemk.blog.hu/api/trackback/id/tr998413212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

culé 2016.02.24. 16:27:23

Tavaly nyáron nekünk is sikerült kifogni egy "kerékpárosbarát" szállást.
Az oldalukon természetesen külön kiemelik, hogy zárható kerékpártároló áll rendelkezésre.
Odaérünk, a házinéni közli, hogy itt a fal mellett össze lehet zárni a kerékpárokat, csak minél közelebb tegyük a falhoz, mert az automata locsolótól esetleg vizesek lehetnek. Mondanom sem kell, hogy tiszta víz volt a környéke az ajánlott helynek.
Közöltem, hogy vagy kitalálunk valamit, vagy már itt se vagyunk.
Egy frankó kis vizes pincébe le lehetett cipelni a bringákat. Bezárni persze, hogy nem volt mód. Ott tárolták a saját és a kölcsönzésre fenntartott kerékpárokat is. Na, az osztrák lomis bringák szintjét sem ütötték meg.

DonnaQ · http://vojazs.blog.hu/ 2016.02.24. 17:23:19

Igazán alacsonyra tetted a mércét bringabarát ügyben, annál is elszomorítóbb, hogy oly keveseknek sikerült megugrani :(
bringás ügyben nem várok sokat, a zárható, biztonságos tárolót (garázs, vagy beviszem a szobába) kérni szoktam, a többire inkább magam készülök.
Hasonló volt a helyzet több évvel ezelőtt a bababarát témában, ez sok helyen azt jelentette, hogy a tulaj szereti a babákat (távolról nézni, amíg alszanak :))

Hobbicó 2016.02.25. 11:32:38

@culé: Példaképük biztos nekik is a Zimmer Feri.

Pisti 90 2016.02.28. 20:42:39

Szomorú, hogy ilyen lehangoló a helyzet. Pedig ebben óriási potenciál lenne. Azt hiszem, külföldi vendégek is örülnének ennek, hiszen nyugaton nagy népszerűségnek örvend a kerékpározás. De itthon is egyre népszerűbb. Sajnos azonban már a Budapestről történő leutazás is nehézkes tud lenni, hiszen nyáron a vonatokon nincs elég hely az összes kerékpár számára, amit szállítanának. Egy nap alatt a Balatont nem lehet körbe tekerni. Ha pedig éjszakára megállok valahol - érthető módon - a kerékpáromat szeretném elzárt helyen, egy erre kialakított tárolóban letenni.
Egyébként a környéket felfedezni kerékpárral a legjobb. A gyaloglásnál lényegesen gyorsabb. Az autóval pedig az a baj, hogy ha pl. én vezetek, akkor nem tudok a tájra koncentrálni.

Hobbicó 2016.02.29. 08:45:45

@Pisti 90: A bejegyzést frissítettem, görgess az aljára, hátha pont ez segíthet neked is.

sompepe 2019.12.21. 14:25:38

Sziasztok, ha érdemesnek találjátok a szállásunkat, akkor nagyon örülnénk neki, ha felvennétek a bicajos listára! :)

Kedves Kerékpárosok,

sok szeretettel várunk Titeket balatonfenyvesi családi házainkba május, június és szeptember hónapokban akár már egy éjszakára is!

Lássuk mit is kínálunk nektek:

- igényes, tiszta, teljesen felszerelt szállás 1-16 fő részére (2 külön címen, kb. 500m)
- korrekt árak (3000Ft/fő/éjtől)
- nagy udvar
- játszótér
- grillezés/bográcsozás lehetőség
- baba etetőszék, kiságy
- parkolás a zárt udvarban
- közvetlenül a bringakörút mellett
- kerékpáros zárható tároló
- elsősegélykészlet
- szerszámkészlet
- defekt javító szett
- univerzális pumpa
- kerékpáros térkép
- információs füzetek
- információ kerékpáros szervizekről a környéken
- információ kerékpárbérlési lehetőségekről
- és még sok más...

Apartmanjainkról itt találtok bővebb tájékoztatást és képeket:

www.facebook.com/somogyiapartman
www.facebook.com/somogyiapartman2
www.facebook.com/balatonikerekparosszallas

www.somogyiapartman.hu

Ha kérdésetek lenne, örömmel állunk rendelkezésetekre az alábbi elérhetőségen:

somogyiapartman@gmail.com

Várunk Titeket sok szeretettel!
süti beállítások módosítása