KEMK blog

Komárom-Esztergom Megyei Kerékpárosok

Miért nincs rendben a kerékpár kötelező felszerelése?

2016. április 19. 10:03 - Hobbicó

Vigyázat! Morbid és sarkított megfogalmazásokat tartalmaz! Csak erős idegzetű bicósoknak!

matrix1.jpg

Nemrég a Critical Mass (Kerékpárosklub?) rendezésében újra a bicósok világítása volt reflektor"fényben". 2011 tavaszától számolhatjuk velük a kivilágított bringásokon túl azok számát is, akik nem szeretnének feltétlenül meghalni. A trend folyamatosan javul, múltkor kissé megtorpant, de a legfrissebb országos adatok majd többet mondanak. Ezeket itt kísérheted figyelemmel: Lámpaszámolás. A javulást részben annak is köszönhetjük, hogy szó szerint kihalnak a kivilágítatlan kerékpárosok (más néven nindzsák), másrészt az olcsóbb, jobb fényerejű és szélesebb körben elérhető tartozékoknak köszönhetően.

Azonban messze vagyunk a 100%-tól, pedig ebben a kategóriában ez lenne a minimum, a pluszt a fényvisszaverő láthatósági tartozékok jelentenék. Minek tudható be, hogy nem rendelkezünk az előírt kötelező felszerelésekkel? Három fő részre oszthatjuk a problémát:

1. Ismeri az előírásokat, de szándékosan nem tartja be:

- Hogyan nézne már ki?

- Plusz súly!

- Úgy sincs rá szükségem!

Ezek a válaszok oútisoktól és montisoktól is egyhangúlag elhangzanak. Az előírt eszközök a biztonságunkért vannak, így az esztétikai szemlélet nem is értelmezhető. Plusz súlyként kb. 100 grammot említeni mondhatnánk, hogy nevetséges, de ez egy versenyen már egyáltalán nem az, de edzés alatt ezt szerintem mindenki elbírná, ha mégsem, neki bizony már mindegy :) . Ember tervez, Isten végez, így szükséghelyzet bármikor adódhat. A kerékpárosok viccesen mesélhetik sztorijaikat, hogy nindzsaként tekertek nem is akármennyit, mert nem számítottak rá, hogy a visszaútjukra rájuk sötétedik. Vannak viszont akik pont emiatt nem tudják leírni, hogy mekkora buták voltak, mert ez a túlvilágról igen nehéz. 

2. Ismeri a szabályokat, de tévesen:

- Van az első keréken prizma

- Van kürtöm

- Vannak fényvisszaverő rudacskáim

Régen valóban elég volt egy prizma előre, azonban már kettő kell. A kürt nem helyettesíti a csengőt, melynek csengő hangot kell adnia, így az a KRESZ szerint nem számít. A fényvisszaverő rudacskákra később visszatérek.

3. Nem érdekli

Ők leggyakrabban kényszerkerékpáros név alatt futnak, akik a parasztbájkosok tömegét duzzasztják. Ismérvük, hogy valószínűleg egy szerettük sem várja haza, az öngyilkosságot talán vallási alapon nem veszik számításba, s eme furcsa módját választják az elhalálozásnak, hogy életük nagy tetteként legalább egy szerencsétlen autós életét megkeserítsék.

Na de mik is pontosan ezek az előírások?

kotelezo.jpg

"c) hangjelző berendezéssel, amely csak csengőhangot adhat,

d) egy előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával,

e) egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával,

f) elől egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverővel, és

g) legalább az első keréken, legalább 2 db, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával). A küllőprizmák helyett vagy mellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület is a kerékpántok közvetlen közelében vagy az ENSZ-EGB 88. sz. előírásának megfelelő gumiabroncsokon."

sam_4368r.jpg

"(2) Az (1) bekezdés d) és e) pontjában meghatározott világító berendezés elhelyezhető a kerékpárt hajtó személyen is. A világító berendezések által kibocsátott fény villogó üzemmódú is lehet."

Sötétben és rossz láthatósági viszonyok közt pedig településen kívül a fényvisszaverő mellény is kötelező. Ez értelemszerűen nem a kerékpár tartozékai közé tartozik, azt a kerékpárosnak kell hordania, de nem a hátizsák alatt :)

Vegyük a "legrosszabb" esetet, mikor valaki versenyzésre is használja a kerékpárt

Az első-hátsó fényvisszaverő matricákat nagymenőknek nem ajánlom, azok akár 2 grammot is nyomhatnak. Számukra a retró fényvisszaverő prizmák jöhetnek szóba, melyeket egy perc alatt lehet fel-le szerelni. A küllőprizmák célszerszámmal egy pillanat alatt fel-le szerelhetők. A csengőből érdemes szerszámmentes verziót választani. Első és hátsó lámpának én szilikonosat mindig tartok a nyeregtáskában, a rendőrség csak a meglétét vizsgálja, mindaddig persze amíg a felhelyezése nem indokolt (sötét, rossz látási viszonyok). Láthatósági mellényt csak akkor viszek magammal ha előre úgy számolok, hogy megeshet az úton rám sötétedik. A nagy erejű lámpáimat szintén csak akkor viszem magammal ha valószínű kelleni is fog, pl. messzebbre megyek, vagy késő délután.

Mire érdemes pluszban odafigyelni?

Egy dolog van amivel nappal is javíthatjuk az esélyeinket, ez pedig az élénk színű ruházat. A következő képen egy motoros látszik, látszik? Mennyire?

motoros.png

Ugyanez a helyzet a kerékpárosoknál is, mint a kaméleon, úgy bele tudunk olvadni a környezetbe.

Mennyit számítanak ezek este?

Négy felé oszthatjuk:

1. Aki rendelkezik megfelelő világító és fényvisszaverő eszközzel az jó eséllyel túléli az éjszakát, ő mindent megtett ezen a szinten. 99,99%-os esély a túlélésre.

2. Aki rendelkezik világító eszközzel, ez garantálja a legjobban a biztonságunkat, melynek ezen belül a szintjét a fényerősség jelenti. 99%-os esély a túlélésre.

3. Fényvisszaverő eszközzel rendelkezik csak, ő már fél lábbal a sírban van. 50%-os esély a túlélésre. Ezek a tartozékok is hasznosak persze, mert ha lemerül a lámpánk, ez az utolsó mentsvárunk.

4. Semmilyen láthatósági eszközzel nem rendelkezik (full extrás nindzsa), a nyugdíjrendszer miatt nem kell aggódnia. 1%-os a túlélési esélye.

nindzsa.png

Tényleg ezeken múlik élek-e, vagy halok?

Olyan ez mint a kerékpáros sisak, mindaddig feleslegesen cipeled a fejeden, amíg nincsen rá szükség, de akkor meg nagyon. Az első-hátsó prizma olcsó és könnyű. A csengő remek lehetőség, hogy a kerékpárúton a kiabálás helyett egy lágy mozdulattal vess véget az előtted kacsázók csevejének. A küllőprizma minimum az elfér kategóriát erősíti. A két szilikon lámpa súlyától sem fogsz meghalni. Szóval ésszerű indok tényleg nincs rá miért ne tartsuk be ezt a kötelező, de mégis minimum szintet. Ezek beszerzése szakboltban 3-4000 forint, tehát ha kiszámoljuk ezt kilométerre vetítve, biztos kijön, hogy aprópénzbe kerül.

Kinek a felelőssége, hogy csak a kerékpárosok kb. háromnegyedének van világítása este?

Mindenkinek a saját felelőssége.

Miért nincs rendben a kerékpár kötelező felszerelése?

Ez a már említett módokon túl, a szabályozás, a hatóság és a média felelőssége. Itt visszatérek arra, hogy a fényvisszaverő rudacskákat nem engedi a KRESZ, holott sokkal jobban látható mint a prizma. Az pedig, hogy 1 vagy 2 prizma van, nem sokat oszt, vagy szoroz. Sőt a fényvisszaverő felületek tömkelegével való fel turbózása a biciklisnek extra biztonságérzetet ad, ami nem lenne baj, ha közben sokan nem feledkeznének meg a világításról sem. A két dolog ég és föld, hogy akkor látszódsz mikor a fenekedbe ért már az autós (ha ő pedig netán kalóz autós, azaz csak az egyik lámpája ég, akkor az a valószínűleg megszívtad kategória), vagy minimum 150 méterről, és ezt sajnos sokan nem értik meg, csak akkor mikor autóba ülnek és észreveszik, hogy ezek a fényvisszaverő dolgok inkább díszek és kamikáze dolgok világítás nélkül. Jó lenne az is ha nem felcserélve használnák a piros-fehér lámpát egyesek, mert igencsak zavaró mikor meglátsz egy bicóst a kerékpárúton és azt kell bogarászni, ez most jön, vagy megy? A másik véglet pedig, mikor több ezer lumenes lámpákkal felvértezve nem az utat hanem a szembejövő képét világítja. Ha pedig rávillogsz még ő van megsértődve, kedves bicós társaim, a forgalomban az utat kell világítani, erdőben kell a fénycsóvát feljebb emelni. Ezt autóknál is ellenőrzik jól van-e beállítva, nem találomra megy a dolog. Aki pedig a villogó módot kitalálta, az tuti nem bicós volt, mert annál zavaróbb dolog nincs a világon, mikor 1000 lumennel villog a marhája, a szembejövő retinája meg úgy jár rá, hogy nem is tudom hogy, nagyon zavaró, Németországban nem hiába van ez tiltva. A kedvenc kifogás amit hallottam, hogy azért nincs lámpája, mert a szemből jövő autó úgy is elnyomja a fényét, főleg mert még reflektorozik is. Na kérem ez azért van, mert más a láthatósági lámpa (szilikonos 150 méterről, városban elmegy kategória), meg más egy 500 lumenes lámpa, amit messziről lát az autós és a reflektort is leveszi így (99%), sőt még Te magad is messzire látsz vele, nem csak a következő kavicsot, igen ez nem olcsó, mindenki maga dönti el mennyit ér az élete, de nem hiszem el, nem ér meg pár tömb BKK jegyet valakinek az élete. Azon nem spórolsz, hogy 2 évig nyomni fogod a kórházi ágyat basszus, már ha az a szerencsétlenség éri a társadalmat, hogy túlélsz egy ilyen kalandot és utána már 2 szilikon lámpával nyomod a főutat.

A rendőrség egyébként hol szigorúan (lásd Benkó Barbara ügyét), hol lazán veszi a kerékpárosok ellenőrzését. A rendőrhölgyek talán még puszit is adnak (?) a nindzsa bicósoknak miközben lámpákat adományoznak nekik büntetés helyett, lehet a puszik miatt vannak ennyien? :D 

A média ott ludas, hogy emlékszem mikor frissítették nagyobb arányban a bicós előírásokat, hetekig harsogta a média a még el sem fogadott új szabályokat, majd mikor megszavazták módosításokkal, arról meg már hallgatott, mert úgy is túl "sokáig" volt napirenden a téma.

A probléma ott kezdődik sajnos, hogy a bicósok többsége mindig mindenért rinyál (na nem akarok megosztó lenni, minden emberre igaz :) ), könnyen észreveszik más szemében a szálkát, de sajátjukban a gerendát már nem. Nem elég, hogy a politika a közlekedésben az oszd meg és uralkodj elvet követi (autós-bicós-gyalogos), mert sikeresen bejön, mi kerékpárosok bele is megyünk nagyban a játékba. Kapjuk már össze magunkat egy kicsit, mert addig semmire nem fogunk jutni, amíg feltudják ellenünk hozni, hogy de.. Ha nem tudnak belénk kötni, akkortól jártathatjuk joggal a szánkat, különben ugyanolyanok vagyunk mint az autósok, akik természetesen minden szabályt betartanak :D . És itt még csak nem is a pirosozásra gondolok, mert ez is csak egy elavult szabályozás, meg nem arra, hogy tili-tolizzuk a zebrán a bicót, nem talicska az, de legalább álljunk már meg előtte, és várjuk meg ahogy elengednek, ahogy gyalogosként tesszük (elvileg), mert ezek az idióta szabályok addig fenn fognak maradni amíg nem ésszerűen cselekszünk az olyan dolgokban legalább ami a saját javunkat szolgálják.

talicska.png

Akinek nem inge ne vegye magára, én sem teszem, remélem sok olvasómnak nem is kell, de ha van valami a füle mögött akkor legalább kicsit vegyen vissza magából, én is azt mondom I BIKE BP, de ne mennyiségben akarjuk megváltani a világot, hanem elsősorban minőségben. Vinnyogás az autós centizésekről nagyban megy, aztán kollégák, a járdán a gyalogosoknál megvan-e a másfél méter meg a 10km/h-ás sebesség?

Szóval a kerékpárosok kb. negyedének az autója így nézne ki: elöl egy lámpája képes világítani, az is az eget, (lehet akkor én bicós autósokkal szoktam találkozni? :D Nem, nem kedves autósok, ezt a balhét nem visszük el :) ), hátul van prizma, duda helyett az üvöltést használja, dísztárcsáit rég elhagyta, a visszapillantó tükröt nem is merem említeni :D

Nehogy szó érje a ház elejét bicós blogként, következő posztomban az autósokra térek ki, ha már ilyen jól megosztottak vagyunk, nem pedig ahogy lennie kellene, EGY közlekedő közösségnek, amibe mindenki beletartozik.

Engem itt, Tarlós Istvánt pedig ebben a posztomban lehet a halálba küldeni: Bicósok! Tarlós Istvánnak igaza van!

Bővebben a kötelező bicós felszerelésekről ezt a posztomat ajánlom: A közúti közlekedésben részt vevő kerékpárra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek

Hátszelet!

Niro

79 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kemk.blog.hu/api/trackback/id/tr318534678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

imi60 2016.04.19. 10:49:05

a csengő elhelyezésére van szabály , hogy hova kell szerelni?

Hobbicó 2016.04.19. 10:59:48

@imi60: Nincsen, gondolom csak annyit ellenőriznek, hogy el tudod-e érni. Mert ha nem, akkor csak dísznek minősül.

imi60 2016.04.19. 11:08:41

@Hobbicó: tudod, ha nagyon jogászkodni akarok az már nincs leírva a kerékpáros KRESZ-ben vagy bármiben, hogy azt el is kell tudnod menet közben érned :) vagy tévednék?

Hobbicó 2016.04.19. 11:11:54

@imi60: Teljesen igazad van, ez a bíróságot teljesen meghatja majd :)

Burgermeister 2016.04.19. 19:32:24

Hagyjuk már ezt a sok fasz szabályt. Az autósok és motorosok sem tartják be a magukét! És én sem! Miért? Mert ha nappal közlekedek akkor lófaszt sem rakok a bringára, miért...mert ellopják bammeg....hameg este közlekedek akkor kivagyok világítva!!! Mert felteszem a bicóra!!! Oszt jónapot!!!

2016.04.20. 01:32:18

A posztolónak igaza van. Annyit még hozzátennék, hogy az a rendőr szarjon sünt, aki azért bírságol, mert NAPPAL (délelőtt 11), azért bírságol, mert nincs fenn a bicajon a lámpa, de az illetőnél ott van a táskájában. Ez sima baromság, hatósági pénzbehajtás. Nem velem esett meg, hanem ismerőssel. Amikor Magyarországon bicajozok, ki vagyok világítva, mint egy karácsonyfa, nappal is minden fenn van, aztán ha kikötöm a szamarat, akkor szerelgetem le, mert a mozdonyszőke rejtett erőforrások ellopnák a lámpát.

Hobbicó 2016.04.20. 07:23:30

@karandash: Amennyiben nála van azt el kell fogadnia, az ilyen kiszabott büntetés ellen lehet fellebbezni, joggal. Sajnos rendőreink nincsenek mindig a helyzet magaslatán, hogy ismerjék a legfrissebb szabályokat.

Hobbicó 2016.04.20. 07:24:39

@Burgermeister: Én sem rakom rá, hátizsákban is elfér. Addig nincs is ezzel baj, amíg rád nem sötétedik úgy, hogy nem számítottál rá.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.20. 09:45:32

@karandash: a legutóbbi módosításnál belekerült a rendeletbe (ami nem KRESZ ha jól tudom... a felszerelést máshol szabályozzák), hogy elég ha nálad van a világítás, felszerelni ráérsz akkor, ha sötétedik.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.20. 09:47:13

Arra egyébként kíváncsi lennék, mit szól a rendőr az olyan hátsó lámpához, amilyen az enyém: nincs hátul prizma, mert s lámpába van építve...

ratevka 2016.04.20. 09:51:47

A csengő erőltetése pl. marhaság. Van olyan helyzet és olyan használati mód, amikor hasznos, van, amikor teljesen haszontalan (pl. országúton tekerésnél autós nem hallja meg, gyalogossal meg nem találkozom), viszont egyik esetben sem biztonsági felszerelés, teljesen értelmetlen kötelező tartozékként előírni.

Küllőprizma erőltetése kiszúrás a kevés küllővel rendelkező bringásokkal, ezekre normális küllőprizmát nem lehet kapni. Ha alternatívaként engedélyezné a jogszabály a fényvisszaverő csöveket (elmozdulás már van, mert a reflexcsíkos gumi kiváltja), sokkal normálisabb lenne, és a biztonság sem csökkenne.

A láthatósági mellény jelen formájában szintén túllihegés. Az, hogy a ruházaton legyen látható fényvisszaverő csík, és/vagy legyen világos színű, teljesen normális dolog (lenne), ehelyett egy szabványban definiált szart erőltetnek, és semmi más nem szabályos. Amúgy pedig biztos sokat ér, amikor a fekvőbringán tekerek, hátulról úgyis csak az ülés látszik, én nem, nagyon jó, hogy van mellényem (nincs, helyette az ülésen lévő táskán van egy bazi széles fényvisszaverő csík, ez mondjuk jól látszik, na meg a világítás is. Viszont ez nem számít, ha a rendőr kekeckedni akar, simán büntethet a mellény hiánya miatt (fekve szemből sem nagyon fog látszani).

Hobbicó 2016.04.20. 09:55:38

@Hóhér az utolsó barátod: Tudtommal elfogadják, trekkingeknél ez a legelterjedtebb.

Hobbicó 2016.04.20. 09:56:28

@Hóhér az utolsó barátod: Így van, erre a legjobb példa a hátsó lámpa, ami a ruházaton is lehet.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.20. 09:57:31

@ratevka: csengő jól jön, ha szűk helyen kell elhajtani biciklis vagy gyalogos mellett. UVH-n vagy az Árpád-híd északi, járdának használt kerékpárútján elég gyakori.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.20. 10:00:15

Dupla prizma az első keréken. Két éven át kerestem, de sehol sem kapok. Egyet sikerült beszerezni végül, de azt is úgy szedték le egy másik bringáról (konkrétan a boltos a sajátját adta nekem)
Ritka, ráadásul szögletes küllős a kerekem.

Burgermeister 2016.04.20. 10:02:27

Meg annyit h hiaba van lampad meg lathatosagi bizbasz rajtad.....eluthetnek es el is utnek. Tavaly decemberben kivilagitott kerekparost utott el egy ford focusban ulo holgy ugy hogy a kerekparos vedett uton jott o meg nem adta meg az elsobbseget. Ennyi.

Hobbicó 2016.04.20. 10:06:09

@Burgermeister: Természetesen ezek az esélyeket növelik, hogy ne üssenek el, hülyék, részegek ellen sajnos hasztalan.

erol 2016.04.20. 10:08:28

Ezt meg lehetett volna írni 3 mondatban is, de minek?
Akinek nincs csengője biztos meghal, jézusom...

petimegmondja 2016.04.20. 10:09:52

@ratevka: @Hóhér az utolsó barátod:
Felnid biztos van. Arra meg lehet kapni öntapadós fényvisszaverő csíkot. Az kiváltja a küllőprizmát.

petimegmondja 2016.04.20. 10:11:24

@Hobbicó: A cikkben hiányzik az a) és b) pont a kötelező tartozékok felsorolásából. "c)-vel kezdődik.

Hobbicó 2016.04.20. 10:17:25

@petimegmondja: Mindent leírtam a belinkelt régebbi bejegyzésben, ez talán csak fixiseknél nem játszik annyira, azért nem említettem :)

"a) könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel, amely semmilyen helyzetében nem akadályozza a kerékpár egyéb kezelőszerveinek működtetését,

b) két, egymástól függetlenül működtethető, száraz és nedves időben egyaránt hatásos fékszerkezettel, amelyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat,"

Hobbicó 2016.04.20. 10:18:17

@erol: Látom megragadtad a lényeget :)

ratevka 2016.04.20. 10:36:58

@Hóhér az utolsó barátod: Nem mondtam, hogy nem hasznos, magam is használom. Az állításom mindössze annyi volt, hogy nem biztonsági eszköz, indokolatlan kötelező tartozékként való előírása.

ratevka 2016.04.20. 10:41:27

@petimegmondja: Felnire rakni csíkot nagyon jó, gondolom a fékfelületre gondoltál :)
De egye fene, magasperemű felni esetén van olyan hely, ahova lehet csíkot tenni. Mennyivel biztonságosabb ez, mint fényvisszaverő csövecskéket húzni a küllőkre? Jelenleg az első keréken 15 küllőn van fényvisszaverő cső (a tizenhatodikra azért nem húztam, mert útban lenne a kilométeróra mágnese). Ez a KRESZ szerint nem szabályos, de ha ragasztanék két 1 centis pöttyöt a felnire szabályos lenne?

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.20. 11:09:28

@ratevka: amelyik kerékre nem lehet küllőprizmát kapni, az általában tárcsafékes. Kivétel az outik, ott nem tudom, mi a megoldás.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.20. 11:11:27

@ratevka: de, pont azért biztonsági eszköz, mert tudod jelezni az előtted haladónak, hogy érkezel, ne ijedjen meg mikor elmész mellette.

Hobbicó 2016.04.20. 11:12:41

@Hóhér az utolsó barátod: Ez nem igaz, egyedül a kardküllő okoz fejtörést az embereknek hogyan is.

Metálvörös 2016.04.20. 11:23:19

Próbálom értelmezni ezt: "egy átmérő mentén elhelyezett ". Jól érzem, hogy egy három( vagy öt) küllős karbon kerék, ami akár többe is kerülhet, mint az igazoltató rendőr szolgálati gépjárműve, nem látható el ezzel a kellékkel? Vagy ilyenkor megfelel az is, ha EGY küllőre tesszük az összeset? Merthogy az egy átmérő mentén van elhelyezve.

Hobbicó 2016.04.20. 11:29:58

@Metálvörös: Ilyen esetben amit láttam és jó ötlet, hogy megfelelő színű fényvisszaverő matricát tettek rájuk.

ratevka 2016.04.20. 11:51:05

@Hóhér az utolsó barátod: Országúti kerék, 16, radiálisan fűzött kardküllővel. A küllők távolsága miatt a normál küllőprizmát csak az agyhoz túl közel lehetne felrakni.

Tárcsafékessel, ha az normál fűzésű kerék, semmilyen probléma nincs, még az extra nagy tárcsák sem akadályozzák a küllőprizma felszerelési lehetőségét.

ratevka 2016.04.20. 11:53:46

@Hóhér az utolsó barátod: Lehet biztonsági eszköz, de messze nem akkora a haszna, hogy az a kötelező használatot indokolja. Gyakorlatilag csak városi közlekedésben van bármilyen haszna, az is akkor, ha kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton közlekedsz, és gyalogosnak vagy kerékpárosnak akarnál jelezni vele.

Az meg végképp indokolatlan, hogy csak csengőhangot adhat, dudahangot pl. nem. Bár ha a telefonomnak lehet olyan csengőhangja, ami hajókürtöt utánoz, akkor a hajókürthang már csengőhang, és akkor a biciklicsengő is kiadhatja, nem? :)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.20. 11:55:17

@ratevka: totálisan félreértettél. Épp arról beszéltem, hogy tárcsafékes bringàk esetében szabad a felni. V fék esetében vagy outik egy részénél már nem olyan triviális a dolog, ha olyan küllők vannak rajta, amire nem lehet prizmát tenni.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.20. 11:57:00

@ratevka: hm. Én elég sűrűn használom városban is, lakott területen kívül is. Főleg kerékpárutakon, mikor a sok birka egymás mellett megy, elfoglalva az egész utat.

Szputya 2016.04.20. 12:18:06

Engem az egyledes alibi lámpák idegesítenek a legjobban... azt hiszi, látszik (vagy nem hiszi, csak igazából szarik arra, hogy a láthatóság az ő kis nyüves életét védi)... én nem értem a sötétedés után (szürkületben, esőben) lámpa nélkül tekerőket... nálam még tartalék elem is van, ha hosszabb bringatúrára megyek (a városban is, tulajdonképpen mindig)... a csengő helyett viszont légkürtöm van... ugyanis ha a járdán vezetett bringaúton, gyalogbringán megyek, akkor úgyis lassan megyek és akkor tudok kulturáltan szólni a rátévelyedő gyalogosnak, ha autók közt megyek, akkor a csengőnek semmi hatása, ugyanis nem hallja, szemben a kürtömmel... 26 éve tekerek, amúgy...

erol 2016.04.20. 12:50:43

@Hobbicó: Miért mi a lényeg? Ja, a lámpa. Én a hátizsákomba szoktam rakni és ha kell felteszem. Az elmúlt 10 évben kb egyszer kellett.

Hobbicó 2016.04.20. 12:57:47

@erol: Ez a lényeg, felkészülni az egyszer talán jól jön helyzetekre.

has 2016.04.20. 13:12:37

@Hobbicó: Az marha jó, mikor a repülőknek jelez, mert felcsúszott a hátizsák, vagy a ruha

Hobbicó 2016.04.20. 13:19:16

@has: Igen, a "kedvencem" a kapucni mögötti nyak megvilágítás :)

Alick 2016.04.20. 13:53:21

@Hóhér az utolsó barátod: na de aki nem jár kerékpárúton vagy gyalogosok között, annak tényleg minek..? :)

2016.04.20. 14:26:21

@Hóhér az utolsó barátod: Látom csak Budapestben tudsz gondolkodni.

Alick 2016.04.20. 14:30:07

@Hóhér az utolsó barátod: vagy éppen nagyon sokat ül bringán és haladni szeretne.

min 2016.04.20. 14:53:20

országútira is létezik küllőprizma illetve rejtett csengő és elsőlámpa.
Utóbbiakat a kormányvég dugók helyére kell tenni.

Hobbicó 2016.04.20. 14:56:13

@Hóhér az utolsó barátod: @Alick: Mielőtt leölitek egymást a csengő miatt, vannak oútisok akik csak az úton nyomják, akkor is ha tilos, tehát részükre tényleg felesleges. Ha meg néha a járdára vetődnek, ott én is inkább szóban jelzek, vagy sehogy, gurulok 4-el, azt is lehet. :)

Hobbicó 2016.04.20. 14:57:52

@min: Ezeket tudnád linkelni? Engem érdekelne, még nem láttam ilyet, pedig kerestem, köszi.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.20. 15:03:46

@Hobbicó: járdáról szó sem volt. Járdán biciklis csönget, akkor biztosan elállom az útját. Én olyan helyeken szoktam biciklisként gyalogosokkal összefutni, mint pl az UVH "járdája", ahol szabad biciklizni, meg kerékpárutakon, ahol gyalogosnak semmi keresnivalója. (Ritka kivétel a lakott területen kívüli bringaút, ott járda hiányában szabad)

ratevka 2016.04.20. 16:14:04

@Hóhér az utolsó barátod: Te sokat használod, ezt elhiszem, és el is fogadom. Más meg gyakorlatilag soha. Kerékpárúton, vagy gyalogosokat félreküldeni lehet élőszóval is, vagy síppal, dobbal, nádihegedűvel. Továbbra is az a helyzet, hogy messze nem számít annyit biztonsági szempontból, hogy indokolt lenne a használata. Ahogy az se, hogy csengőhangot adjon ki. Mint kötelező tartozék, értelmetlen.

2016.04.20. 17:11:25

@Hóhér az utolsó barátod: Vidéken ezer hely van, ahol nincs kerékpárút és gyalogos, ezért írtam.

Nagymoli 2016.04.20. 18:04:44

Van csengőm, de semmit nem ér, a nyanyák a bringaúton lazán beszélgetnek tőle. Tettem fel kürtöt is, azóta sértődötten félreugranak, és bután néznek utánam. :) Lámpám jó erős elöl, próbálom az utat világítani, szinte senki nem refiz arcba. Régen gyenge lámpám volt, én ugyan láttam vele, de az autósok tudomást se vettek róla, és simán jöttek refivel. Hátsó lámpám piros, tud villogni, és folyamatos fényt is adni. Nem is az autósokkal, hanem a kátyúkkal van rendszeresen bajom. Eddig egyszer ütöttek el, volt lámpám, csak sukár sofőr megmutatatta rally után, hogy nemcsak nézőnek jó... (cserbenhagyásos gyilkosnak is kiváló bármelyik filmbe) Legjobb az mp3 füldugós gyalogos, koris, aki tetszőleges helyen bármit megtesz a bringaúton, körülnézés nélkül. Vasútnál is szoktak hasonlót, némi késést okozva, meg a helyszinelőknek pluszmunkát adva. Egyébként alap, hogy a bringa halk suhanó, ezért az előttem menőről feltételezem, hogy nem is sejti jelenlétem. Az utak mindenkié, kell némi kompromosszum minden féltől...

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2016.04.20. 19:43:21

Elég jó összefoglaló.

Egy ponton nagyon nem értek egyet. A villogó nagyon hasznos dolog. Főleg városban fehér meg piros fényből sok van, de ha villog, akkor bicikli. Autósként fél kilométerről kiszúrom, nem ér felkészületlenül. Országúton a hátsó szintén hasznos, nem tévesztik össze egy messzi autóval a közeli bringást. Ami ökörség, országúton elöl is villogót használni. Nem csak másokat zavar, de szerintem a cangás se lát semmit.

hillman. 2016.04.20. 20:30:37

Az "1000lumenes" lámpa meg se közeliti az autok reflektorát.
A villogo fehér elönye, hogy nem áll rá a szemed, igy a fénykörön kivüli dolgokat is észreveszed. Ha már estél el kutyában akkor jobban megérted a jelentöségét.

erröl a cikkröl az jut eszembe hogy az autokba is lehetne szondát, tahométert és egyéb kompjutert tenni.nem lenne ittas vezetés. Nem lenne szükség trafipaxra; ha hinden auto automatán jelentené a sebességét a gyors hajtás a multé lenne. Ha valaki a másik seggébe megy ezernél azt is jelezhetné egyböl a hatoságnak, a tilosban parkolást is.
Söt ha minden jármüvet és embert megcsipelünk akkor a jármüvek sötétben is el tudnák kerülni a baleseteket.

Meg pszichologiai viszgálathoz kötni a jogsit.
pár év és ugyis betiltják az ember vezette jármüveket. 100éve még bárki repkedhettett a farmján összetákolt gépekkel, ez ma europában elképzelhetetlen.
Jo cikk is lehetett volna. A tartalma hasznos a stilusa bosszanto.

igazi hős 2016.04.20. 20:40:42

A szilikonos vackokat nem kellett volna említeni. Még a látszani feltételt sem elégítik ki, de látni végképp nem lehet velük. 10 ezer alatt már egész rendes lámpákat lehet kapni, igaz nem olyan könnyűek, mint a semmire se jó egyledes bigyók. Az enyémben csak az akku több mint 20 deka, viszont a visszapillantóban is messziről meglátják még fényes nappal is és rendszeresen félrehúzódnak az autósok.

gizmo266 2016.04.20. 20:49:41

Mifelénk akinek nincs lámpája, az a járdán kerékpározik. Aztán üti el a gyalogost, mert egyik sem látja a másikat.
De legalább a rendőr nem kapja el, mert nincs lámpája.

megtorolom 2016.04.20. 21:11:55

Ma, amikor már annyi megoldás létezik a láthatóság megoldására, hányszor lehet találkozni trehány bringással hihetetlen. Nem értik meg, hogy nem a rendőrnek tesznek szívességet! Én 61-n lettem autószertelő inas, és mindennap, amikor az időjárás engedte bringával menetem a a gyakorlati helyemre, és a suliba is. Ez 8km volt oda annyi vissza. De akkor is volt világításom rendes. Dinamóval! Ami kissé fékezős. De volt. Hogy mennyire jó ha vannak oldalról látható fényvisszaverők, az én esetemben nem történt volna meg hogy fellöktem a biciklist, aki este esőben, fekete esőkabátban tolt elém egy fekete bringát. Még jó hogy lassan mentem és az utólsó pillanatban félre rántottam a kormányt, így csak fellöktem. és nem lett semmi baja.

tantum verde 3 2016.04.21. 03:31:18

"a járdán a gyalogosoknál megvan-e a másfél méter meg a 10km/h-ás sebesség"

Isten barma, a járdán NEM mehetsz egyáltalán. Ha elmúltál már 12 éves.

tantum verde 3 2016.04.21. 03:34:17

A másik az, hogy az nagyon optimista becslés, hogy a biciklisek 3/4 részének van lámpája, mert legalább a 80%-nak nincs.

És akinek van, azok közül is egy csomónak csak olyan kis pont-LED, ami nemhogy 150, de 25 méterről sem látható.

tantum verde 3 2016.04.21. 03:43:16

@hillman.:
A biciklire kellene inkább jogsi, és azt kellene pszichológia vizsgálathoz kötni.
Szerintem 99% nem ülhetne többet biciklire a jelenlegi városi bringázók közül. Mert közlekedésre alkalmatlan, senkivel sem törődő agresszív barom.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.21. 08:15:49

@tantum verde 3: ne terjessz ökörségeket! Van ahol szabad a járdán. Kedvenc példám: UVH. Vagy bármely deltúrt, emiatt a forgalom elől elzárt út.

Hobbicó 2016.04.21. 08:17:34

@tantum verde 3: Isten barma mehetsz, amennyiben az út nem felel meg a kerékpáros közlekedési feltételeknek, pl. ki vagy tiltva róla, ilyenkor lehet legálisan menni a párhuzamos járdán, mielőtt megcáfolsz valamit nézz utána :)

Hobbicó 2016.04.21. 08:19:52

@tantum verde 3: A statisztika szerint 74,17%-nak van. Abban egyetértek, hogy sokan megveszik a szilikonlámpát, ami újonnan frankón világít, nem is ott van a baj, hanem azzal, hogy szép lassan elveszti az erejét és nem cserélnek benne elemet.

Hobbicó 2016.04.21. 08:22:10

@megtorolom: Ezért hasznos a prizma, azért azt hozzá kell tennem azok a régi dinamós lámpák, ugyan annyit érnek, mint a lemerült elemes egy ledes szilikonosok :)

Hobbicó 2016.04.21. 08:24:15

@igazi hős: A szilikonost azért említettem, mert mivel kötelező nappal is, de ha kimész a boltba bicóval gondolom nem a 20 dekás 10000 forintosat érdemes magaddal vinni, ha nem szeded le, tuti ellopják.

megtorolom 2016.04.21. 12:44:00

@Hobbicó: Hát jó! Nem volt akkora fénye mint most a led-s lámpáknak, de egy jó dinamóval azért jól láttad az utat. Az is igaz, hogy abban az időben, estefelé már a 8 kilométeren jó ha 2 valamilyen járművel találkoztál. Szgk -i szinte alig volt.

tantum verde 3 2016.04.21. 12:45:31

@Hobbicó:
Az autsok nem rohangálnak át a piroson meg nem hajtanak járdán, ledudálva a gyalogosokat.
Nem, a biciklisek többsége agyatlan, sötét, ostoba barom.

tantum verde 3 2016.04.21. 12:46:02

@Hobbicó:
Leszarom a statisztikát, állj ki a város bármelyik pontjára, és számolj.

tantum verde 3 2016.04.21. 12:47:26

@Hobbicó:
Ja, igen, csakhogy ez a nem felel meg a közlekedési feltételeknek nem azt jelenti, hogy ti, kerekes cigányok értelmezitek, hogy nem az az az út, ahol ti menni szeretnétek.

min 2016.04.21. 12:58:11

@Hobbicó: Hétvégén tudok linket adni, nézz vissza majd akkor ide.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.21. 13:08:23

@Hobbicó: ezt ugye sötétben számolták össze? Mert van egy olyanom, hogy a bringások jóval nagyobb hányadánál hiányzik a világítás, csak ők kizárólag nappal közlekednek.

Hobbicó 2016.04.21. 14:25:24

@tantum verde 3: "Az autsok nem rohangálnak át a piroson meg nem hajtanak járdán, ledudálva a gyalogosokat.
Nem, a biciklisek többsége agyatlan, sötét, ostoba barom."

Nem a fenéket, ahogy sötétedik úgy kezdenek pirosozni, legalábbis vidéken :) Az autósok többsége gondolom pedig mintapolgár szabálykövető :)

Hobbicó 2016.04.21. 14:25:55

@tantum verde 3: Számoltunk, azért írtam, nézd meg a táblázatot.

Hobbicó 2016.04.25. 09:10:49

@min: Azért látszik rajtuk miért nem nagy a kereslet irántuk :)

hillman. 2016.04.26. 13:45:54

@tantum verde 3: Mehetek járdán ha nincs kerékpársáv és az utat nem itélem biztonságosnak. Egy átlagos falusi föut simán életveszélyes. A burkolatlan utcák kátyuit , tocsáit kerülgetni sokkal veszélyesebb, mint a járdán haladni.

Nem csak a bringásoknak; minden jármühöz kellene pszichologiai vizsgálat.
Az uj orosz rendszer ugyis bejön az automátán birságolo önfeljelentö kompjuterrel. jo lesz.

Hobbicó 2016.04.27. 14:16:19

@hillman.: Régen valóban úgy volt, hogy ha nem tartottad biztonságosnak az utat akkor járdázhattál bárhol, sajnos már ezt kivették a kreszből.
süti beállítások módosítása