KEMK blog

Komárom-Esztergom Megyei Kerékpárosok

Kerékpározás az Óriások Földjén

2016. október 08. 12:30 - Hobbicó

Az idei bringás szezon számomra utolsó nagy dobására szeptember közepéig kellett várni. Így utólag visszagondolva megérte. A történet még február tájékán kezdődött, amikor elhatároztuk vissza kellene menni az Alpokba, a cél észak Olaszország, az országúti bringázás Mekkája, Bormio és környéke lett. Összeállt a csapat 5 fővel, és sikerült jó árasított szállást is foglalni Bormioban. A történethez hozzátartozik, hogy ehhez már tavasszal le kellett foglalni a szállást, mert nyáron vagy nincs, vagy halandó ember számára megfizethetetlen. Így nem marad más hátra, mint becsületesen felkészülni az előttem álló (nem kis) kihívásokra.

Mivel a versenyszerű bicózást befejeztem, csak az alap állóképesség megszerzése és minél több szintgyűjtés volt a cél. Ami az itthoni hegyeket figyelembe véve nem egyszerű dolog. Annyit tudtam, hogy nagyon hosszúak a hegyek, és nagyon magasra fogunk feltekerni. Korábban is jártam már a Dolomitokban, ott is sikerült teljesen megrogynom, pedig ott nem voltak ilyen hosszú hegyek. A kérdés tehát: Hogyan készüljünk fel egy 24 km hosszú, átlag 7-8%-os emelkedésű hegyre idehaza? A válasz pedig: Sehogy! Erre elég hamar rájöttem, de azzal nyugtattam magam, hogy kirándulni megyünk, nem versenyezni. Szó, mi szó, eléggé be voltam rezelve, ehhez még rátett egy lapáttal, hogy az idén 2-szer is megállt a derekam (gerincsérves vagyok) úgy, hogy 1-1 hét ágyban fekvés volt mindegyik után.

De vágjunk bele. Indulás előtti hetek már az útvonalak tervezésével zajlottak, Lajos is és én is terveztünk 1000-el. Négy napra kellett útvonal rövidebb-hosszabb, jó időre, rossz időre egyaránt. A cél a legendás hegyek: Stelvio, Gavia, Mortirolo, Livigno legyenek benne. Az indulás előtti nap csomagolás, cuccolás, vittem mindent, nyári, téli, átmeneti ruhát, és külön készültünk az esőre jó fajta krémmel, és egy-két „kisipari” megoldással. Egy autóban, 5 fő, 5 bringa, csomagok, és hajnalban már robogtunk is az Osztrák határ felé. Hál’ Istennek az oda út eseménytelenül telt, így viszonylag korán, délután egy óra felé elfoglalhattuk a szállásunk Bormio belvárosában.

Első nap: Mivel a megérkezésünk napján remek késő nyári időjárás fogadott minket, úgy döntöttünk: azonnal, még kicsomagolás előtt tekerünk egyet. Gyors átöltözés, rövid nyári felszereléssel nekivágtunk a Stelvio hágónak Bormio felől. Ami 22 km és 1536 m szint egyben. Őszintén szólva már alig vártam, hogy bringára ülhessek, hiszen a kocsiból vágyakozva néztem már a bringázó sporttársakat. Amúgy én mindig úgy vagyok a hegyekkel, legyen az a Gerecse vagy a Kárpátok, hogy ha meglátom őket azonnal olyan érzésem támad, hogy nekem oda fel kell mennem, mindegy, hogy gyalog vagy kerékpárral. Imádom a hegyeket és az erdőt!  Neki lendültünk hát, hajtűkanyar, hajtűkanyar után, alagutak, vízesés, legelésző tehénkék, mormoták. Rengeteg autós, motoros, bringás. Hiába, legendás hegy ez nah! Az út meredeksége nem nagyon esett 8-9% alá, de a közepe tájékán volt egy hosszabb rész ami „csak” 3-4% körül volt, itt lehetett pihenni. Az utolsó 2 km volt a legnehezebb, itt volt az út a legmeredekebb. Mindegyikünk saját tempóban ment, az igazán erősek jóval előttem értek fel a csúcsra, velük már a hegy elején elvesztettem a kapcsolatot, és ők már indultak vissza mire én felértem. A hágót közel két órás hegymenet után értem el, én tovább mentem fel a csúcsra, csak pár méter, de hát azért mégis csak az a csúcs (2780 m), és nem mellesleg olyan kilátás van, amitől eláll az ember lélegzete.

3_1.jpg

Azt az érzést, amit ekkor éreztem, elég nehéz szavakba önteni, talán akkor volt utoljára ilyen, amikor életem első hegyikerékpáros maratonján célba értem. Igen, megcsináltam! Lőttem pár fotót és felvettem a széldzsekim majd megkezdtem az ereszkedést vissza Bormioba.

A mai nap: 46 km/2 óra 33 perc/1536 m szintkülönbség lett.

https://www.strava.com/activities/712070410

Második nap: Már előző este vacsoránál beszéltük, hogy másnapra valami Bormio környéki rövidebb köröket tervezünk be, hiszen borítékolható volt az eső. Így is lett, az éjszaka volt némi csapadék, de reggelre mire felkeltünk, szerencsére már csak a nyomait láttuk a házunk előtti vörös macskakövön. Kellemes 10 fok körüli hőmérsékletben, zsákkal a hátunkon vágtunk neki a napnak. Célunk a korábban a Strava-n megtervezett útvonalnak megfelelően, Lago di Cancano víztározó gátja, majd a Bormio 2000 sípálya felvonó végállomása lett volna. Az indulást követően a városból kiérve megkezdtük a napi első mászásunkat, az út szép egyenletesen, jó pár hajtűkanyarral vitt egyre magasabbra. Autós forgalom 0, csak a „cipőfűzős” részen találkoztunk 1-2 helyi természetvédelmi szervezet járműveivel. Azt már korábban észrevettem, hogy emberek lógnak a sziklafalon, és kötélen mentőhordágyat eresztenek lefelé. Szerencsére csak a hegyi mentők gyakorlatoztak, és nem volt baleset. Az utunk az 1941 m magasban fekvő Torri di Fraele hegygyomrába vájt alagútjáig emelkedett, ahonnan visszanézhettünk, hogy honnan is jöttünk. Lőttünk pár fotót és innen schotteres makadám úton folytattuk az utunk egészen a hatalmas víztározóig.

12.jpg

Parádés látványt nyújtott a háromezer méter magas hegycsúcsok között elterülő türkizkék víztükör. Pedig az időjárás nem engedett sokat láttatni belőle, s mire megindultunk volna Livigno irányába, az eső is elkezdett szemerkélni. Ezért úgy döntöttünk visszagurulunk Bormio felé, aztán ha úgy alakul, neki megyünk a Passo di Foscagno 2300 méteres hágójának. A lejtmenet során picit szaporázott az eső, ezért én biztonsági kört mentem. Szépen, lassan, megfontoltan ereszkedtem a vizes aszfalton, míg a többiek úgy elhúztak, hogy csak a lejtő aljában láttam őket újra, mikor megálltak várni rám. Hiába, én félek, nah. Rövid öltözködés után az eső alább hagyott és elindultunk a Foscagno irányába. Ahogy elértük a következő, majd a következő települést, tudatosult bennem, hogy ezen a környéken nemcsak Bormio, hanem valamennyi falucska csodaszép. Most egy forgalmasabb, széles úton haladtunk, a környező hegyek nem sokat engedtek láttatni magunkból, az egész környék elveszett a felhőkben. Ez nem sok jót ígért nekünk. Ahogy kapaszkodtunk szépen lassan felfelé, újra szétszakadtunk, három csomagra, majd az eső is újra rákezdett. Alig 7 km után már komolyan esett, ezért bevártuk egymást és úgy döntöttünk visszafordulunk. Rövid öltözködés, előkerültek a hátizsákból az esőkabátok, a cipőre én nejlon zacsit húztam, a felső részét a zoknimba visszagyűrtem. Ez végül is jó megoldásnak tűnt, a cipőm ugyan enyhén vizes lett, de a lábujjaim nem fagytak le (8 fok+eső). Ha már öltözködés: amit szerintem vinni érdemes 2000 m fölé, az ereszkedésekhez, széldzseki/esőkabát, téli kesztyű, szélálló sapka, csősál, kamásli/nejlon zacskó (ezt a lejtő alján az első kukába ki lehet dobni). Nyilván ez időjárás és egyén függő, hogy ki mennyire fázós. Amit még igen jó szolgálatot tett, az egy bizonyos gyártó hideg időjárási körülmények közötti sportoláshoz gyártott krémje. Saját tapasztalat alapján, egy bizonyos hőmérséklet tartományig megvéd a hideg ellen, egész nyugodtan vállalható a rövid nadrág is. Hazaérve, forrófürdő, szárítkozás, kaja, városnézés, főzés, bringa szerviz következett.

68 km/3 óra 38 perc/1536 m szint lett a vége.

https://www.strava.com/activities/713020160

Harmadik nap: Kint tartózkodásunk leghosszabb napja következett, két legendás heggyel: Passo di Gavia, és a Passo Mortirolo. Bőséges reggelink után, most az ellenkező irányba indultunk el, viszonylag korán. Széles országúton kezdtük meg a kapaszkodást Santa Caterina síparadicsoma felé. A hűvös idő ellenére hamar lekerült a szélmellény rólam, szépen, de biztosan emelkedett az út felfelé. Őszintén szólva, ettől az útvonaltól vártam a legtöbbet és féltem a legjobban, a hatalmas szintkülönbség miatt. Még mielőtt elértük volna az utolsó települést, már szétszakadoztunk, ki-ki a saját tempójában gyűjtötte a métereket. Engem utolért egy 3 fős brigád akiknek be tudtam állni és felhúztak az előttem lévőkre. Santa Caterinából lefordultunk egy keskenyebb útra és bevártuk egymást, picit beszélgettünk, majd ismét saját tempóban neki vágtunk az előttünk álló alig néhány kilométernek. Én hátra maradtam két okból is: 1. Mert nem bírtam gyorsabban menni. 2. Mert kb. minden 500 m-ben megálltam fotózni, hiszen annyira magával ragadó volt az, amit láttam. Mindenesetre ez jó ürügy volt arra, hogy miért kell megint rám várni. Ahogy szépen haladtunk felfelé egyre több és több bringás lett az úton, mintha csak egy teljesítmény túrán lettem volna, jöttek és mentek. Én meg csak tátottam a szám, hogy „Uram Atyám, hová kerültem!”

A lényeg, hogy mindenki így a Stelvio, meg úgy a Stelvio, de valójában ez a hegy sokkal szebb, jóval több a látnivaló, sokkal kisebb a motoros jármű forgalom, és mindössze csak 100 méterrel alacsonyabb a Stelvio-nál. Érdekes volt látni, hogy még 2000 méter felett is volt némi növényzet, és hogy itt éreztem meg először a ritka levegő hatását, vagyis eléggé szédelegtem már az utolsó kilométereken. Szerintem a Gavia-nak sajátos mikroklímája van, erre utal a fenti 2 dolog is. Mindenesetre nekem 2 óra 16 percembe telt megtenni a 24,5 km-s átlag 6%-os utat. Passo di Gavia 2652 méter!

18.jpg

Fent már vártak rám a többiek és indultak is tovább nélkülem, egy gyors csúcs fotót azért még belefért nekik. Aztán beöltöztem, felvettem mindent, ami a hátizsákban volt, mégis úgy fáztam lefelé, hogy azt hittem el fogok esni, úgy ráztam a bringát magam alatt. Volt egy érdekes jelenet is: „döngettem” lefelé, amikor is láttam magam előtt egy a sziklába vájt alagutat, beleérve olyan vaksötét fogadott, hogy azt hittem neki megyek az oldalfalának. Satufék, és visszafordultam felszerelni az első lámpámat, szerencsére épp utolért egy autó, én meg beálltam mögé, mert pont megvilágította nekem az amúgy kivilágítatlan alagutat. Jó tanács: a lámpákat még az alagútba érés előtt kapcsoljátok be! Egyébként a hegy másik oldalán Ponte di Legno-ba vezető aszfaltcsík nagyon keskeny, itt-ott 15-16%-os meredekségű, egy négykerekű jármű részére van kitalálva, nem is tudom mi történik ha két okos szembe találkozik. Leérve a falu elején megvártak a többiek, megálltunk frissíteni, kulacsot tölteni egy kútnál. Amúgy elég sok forrás illetve vízvételi hely van útközben, nem kell aggódni a kiszáradás miatt. Innen egy hosszabb nyújtott lejtő következett a nap második hegyéig a Mortirolo-ig. Legendás hegy, nincs olyan magas, mint az előzőek, viszont…

Szóval Monno városáig DH, egy rövid kávé szünet azért belefért még a mászás megkezdése előtt. Lefordultunk a széles útról, és hajrá, egyből 10-11% uhh! Semmi gond, csak 12,4 km átlag 8%, 986 m szint. Persze megint nem tudtam a többiekkel menni, magamra maradva, azon gondolkoztam, hogy kell-e nekem ez az országútizás? Végül arra jutottam, hogy ha itt élnék Olaszországban, egészen biztosan meg tudnám szeretni, ha nem is annyira, mint a MTB-t. Araszoltam fölfelé, kezdődtek a számozott hajtűkanyarok, 11-es, 10-es, aztán hosszú kilométereken át semmi. Gondoltam ez olyan olaszos, elfelejtették kitenni a táblákat a kis buták. Ha-ha-ha! Aztán nem volt, hahaha, amikor mégis csak megjelent a 9-es, és a többi is szép sorban. Volt olyan „bélcsavarodás” az útban az utolsó 2 km-en, hogy a szemeim keresztbe álltak tőle. Kb. 100-150 méterenként követték egymást a tornante-k, néhol 14-16%-al, volt is ám vagy 47-48-as percenkénti lábfordulatom, pedig 34/30-at forgattam. Ha nehezen is, de kitekertem, nem voltam vidám mire felértem. Passo Mortirolo 1852 m!

prr.jpg

Miután megtaláltuk egymást a tetőn, közösen megbeszéltük, hogy a Pantani emlékhely most kimarad, a másik (azaz a harmadik lehetőségen) megyünk le Grosio városába. Legalább lesz miért visszajönni egyszer. A lejtmenet igazi élménybringázás volt, fenyvesekben suhantunk tova, hosszú kilométereken keresztül, és nekem csak az járt a fejemben, hogy ezt a hegyet erről az oldalról, oúti bringával soha nem szeretném megmászni. Leérve a városba, vetkőző show, innen már csak 23 km hazáig egy-két kisebb dombbal megfűszerezve. Egymást bevárva, közösen érkeztünk meg vissza Bormio városába, nem mondom, jól esett a vacsora, mert a sok műanyag kajától már felfordult a gyomrom.

Számokban: 109 km/5 óra 41 perc/2934 m szint.

https://www.strava.com/activities/714237182

Negyedik nap: Az utolsó napra került a Passo Stelvio kétszeri megmászása, úgy hogy az Umbrail elágazástól Svájc felé terveztük az utunkat. Én már a reggelinél éreztem, hogy nem vagyok túl friss, nem ment a kaja, de a legnagyobb baj az volt, hogy eléggé éreztem az előző napok szintezését a derekamban. Mit szépítsem fájt. De gondoltam neki kell vágni és csak jobb lehet, volt már, és lesz is ez még így.

Összekészülődtünk és az első nappal megegyező útvonalon neki vágtunk a Stelvio újabb meghódításának. Szépen kiértünk a városból, megkezdődött a hágó és én lemaradtam a szokásos módon. Amint picit meredekebb lett az út nekem olyan fájdalmaim lettek, ami elég egyértelművé tette számomra, hogy nem fogok tudni feltekerni sehová sem. Fájt a derekam, sugárzott a bal oldalába lefelé. És ekkor még csak 3,6 km-t tettem meg. Közöltem a többiekkel, akik még körülöttem voltak, hogy ez nem fog menni, jó bringázást kívántam nekik mára, én visszafordultam. Amikor a Fido utolért neki mondtam, ugyanezt, erre Ő: menjek vele, ő sem megy le Svájc felé, hanem csak a Stelviora megy haza. Jó. Gondoltam még egy kicsit kínzom magam, felmegyek a korábban látott vízesésig aztán gurulok vissza. Közben még dülöngéltem, utolért minket egy kb. 55-60 év körüli luxemburgi bicós. Kérdezgetett, ahogy tudtam válaszoltam, végül Fido szót értett vele németül, mesélte, hogy a mai napon Contador a Gavia-n (ahol előző nap voltunk) tart közönség tekerést! Szóval fülelgettem, tekergettem, fogytak a kilométerek, és ez elterelte a figyelmem a szenvedéseimről. Aztán mikor az emelkedő picit laposabbra váltott, úgy döntöttem lesz, ami lesz alapon felmegyek. Innen saját tempó, még az Umbrail Pass elágazás előtt utolértem Lacit, innen pedig már csak 250 szint a hágó. Közben elkezdett szemerkélni az eső, fent pedig 2,8 fok hóesés fogadott. Én pedig a fájdalomtól csorgó könnyekkel értem fel 2760 m magasra, és eldöntöttem: itt a vége, én befejezem a kerékpározást. Mert mi értelme van fél nyomorékon ezt csinálni? Mennyiben más volt most felérni ide, mint 3 nappal korábban! Számomra a kimondott szónak jelentősége van, és én kimondtam, hogy vége van. Persze azóta már máshogy gondolom, de ott, akkor teljesen hittem ezt. Mire a Fido, Laci, és a luxemburgi spori felért én átöltöztem, felvettem az összes ruhám.

pr2r.jpg

Fotózkodás, ereklye vásárlás, és a Tibet Hüttében egy forró tea elfogyasztása volt a program. Közben azon töprengtem, hogy a csapatunk másik két tagja vajon most merre járhat. Akárhogy is, ők megfogják csinálni a Stelvio-t a nehezebbik, 48 hajtűkanyart tartalmazó Prato-Stelvio oldalról én meg nem. Szomorú voltam. Aztán megkezdtük az ereszkedést vissza Bormioba. Ez volt az első lejtmenet, amiben nem fagytam össze. Érdekes, fent 2,8, lent a városban 17 fok volt. Visszamentünk a szállásra, letettem a zsákon, és Fidoval elindultam felfelé a korábban kimaradt Bormio 2000 sípályára. A hátizsákomtól megszabadulva egészen más érzés volt tekerni, így utólag világos lett számomra, hogy az amúgy is gyenge gerincem, az előző napokon át cipelt zsák sokkal jobban megterhelte. És ez alapvetően hozzájárult a fájdalmak kialakulásához. Mindezzel csak az a baj, hogy ilyen időjárásban, ilyen magas hegyek közt valahogyan vinni kell a meleg ruhát + még ezt azt. Tehát zsákolni kell.

A Bormio 2000-re verőfényes napsütésben, csodás panorámában tekertünk fel, fent napoztunk kicsit, és az életkedvem is visszatért. Olyannyira, hogy még egy emelkedőt bevállaltam: a Forte di Oga-t, ide már csak egyedül küzdöttem fel magam a városból. Mire hazaértem a srácok már megjöttek Svájcból, elmesélték milyen volt a híres 48 kanyart megtekerni.

Az utolsó napom: 89 km/5 óra 24 perc/2871 m szint.

https://www.strava.com/activities/715365242

A túra résztvevői:

Kovács Norbert, Moravek Lajos, Vida József, Borsodi László és jó magam.

21.jpg

Köszi nektek, hogy elviseltetek, és remélem sokat tudunk még együtt bringázni.

A túra számokban:

4 nap

Táv: 311 km

Szint: 8877 méter

Idő: 17 óra 4 perc

A túra időpontja:

Szeptember 14-18.

A túra tapasztalatai:

  • száraz ruha a lejtmenetekre
  • ha hideg van érdemes egymást nem a csúcson, hanem a lejtmenet aljában bevárni
  • az előre megírt útvonalterv nem szentírás
  • pihenőnapot kell tartani a gyengébb bringásoknak
  • ha nem akarsz egyedül tekeregni, akkor érdemes azonos felkészültségű bringásoknak menni
  • megfelelő áttétel (nem az itthoni párperces hegyekből kell kiindulni)
  • és a legfontosabb: Soha, de soha ne add fel!!!

Összegzésként csak annyit, hogy páratlan élmény volt újra az Óriások Földjén tekerni. Egy pici hiányérzet maradt bennem az utolsó nap, és a Stelvio másik oldala miatt, de nem vagyok elégedetlen. Ha jól belegondolok, és figyelembe veszek minden tényezőt - két gerincsérvvel a hátamban, megannyi nyavalyával, lelki problémával megküzdve – most ennyi adatott meg. Több mint amire valaha is vágytam. És csak remélni merem azt, hogy megadatik még az életben, hogy eljuthassak oda. Vissza kell térnem nem vitás, mert a „Hegy ott van”!

pr3r.jpg

2016.10.01.

Gelle László

Szólj hozzá!

Kerékpáros ruházat és kiegészítők a tej mellől?

2016. augusztus 22. 11:18 - Hobbicó

sam_4720r.jpg

Tekerjen át az őszbe! Azaz indul az újabb Lidl roham a kerékpárosok kegyeiért. A bicós Facebook csoportokat újra elárasztják ezen akció megosztásai és az alájuk tartozó fightolások is kezdetét veszik. Bejegyzésemben pontot szeretnék tenni annak a nagy kérdésnek a végére, hogy vásároljunk-e ilyen termékeket? Mivel több éve használok lidlis, sportáruházi és márkás termékeket a saját tapasztalataimat fogom megosztani elsősorban a kedves olvasóval.

Nem fizetett reklám: http://www.lidl.hu/hu/ajanlatok.htm?id=1015

Női / férfi softshell kerékpáros dzseki

Egy bajom van vele, nem engedi át a nedvességet, azaz nem szellőzik rendesen. A leírásában szerepel, hogy kellemesen melegen tart, ez igaz is, a probléma akkor kezdődik mikor aktív tekerésünk közben megállunk. Hogy érthető legyen a probléma, gondoljunk arra mikor a nagy melegben aktívan tekertünk, a menetszél elegendő volt, hogy az izzadságunknak nyoma se legyen, a döbbenet akkor jött mikor megálltunk. A szabadon lévő tesztrészeinket, kezünket, lábunkat elöntötte a víz. A léghűtés megszűnt, de a testünket nem igazán érdekli, hogy megálltunk, ontja tovább az izzadságot. Na ez az amit ez az öltözik fel fog fogni és kis izzadság gyöngyök formájában a kar részeknél tárolni, vagy a háton, ahol nem érintkezik közvetlenül az alsóbb öltözékkel. Tehát hiába engedte át az alsóbb réteg, ha itt megakad a folyamat, és újra mozgásba kerülve törölközőként kénytelen felszívni az addig összegyűlt cseppeket, ami véget is vet száraz ruházatunknak. Ez alulról kap egy kis hideget és máris fázni fogunk. 

Kinek ajánlom?

Aki maximum 1-2 órát teker benne egyszerre megállás nélkül, és utána van hol megszárítani a következő alkalomra. A hosszabb táv sem kizárt vele, de ekkor találjuk el jól mit és mennyi mindent veszünk alá (na ez igazából lehetetlen), illetve lightosan tekerjünk, hogy ne izzadjunk annyira, tehát gyök2 tempóra valóban megfelelhet hosszabb távra is. Nekem télen is sok volt, inkább több vékonyabb réteget vettem fel és rá egy szellőzőnyílásos széldzsekit.

Férfi funkcionális sportfelső / sportnadrág

Inkább nevezzük aláöltözőnek. A probléma ezzel is az előbbi, csupán azért nem annyira zavaró, mert nadrágnál szorosan illeszkedik felette maga a nadrág ami jobban szigetel, tehát nem éri így közvetlenül hideg. Mikor levesszük a felsőbb réteget, nadrágot, ne csodálkozzunk vizes egy hosszabb tempósabb tekerés után, következő használatra meg kell szárítani, ezt munkába járásnál vegyük előtte figyelembe.

Kinek ajánlom?

Télire szükséges egy ilyen, hosszabb távra is beválik, de ha azt hisszük, hogy fölé majd pl. egy Northwaves ruházat megoldást jelent tévedünk, sajnos tapasztalat. A funkcióját ellátja tehát, de mire végzünk egy edzéssel a végén ne felejtsük el kicsavarni belőle a vizet.

Női / férfi esőkabát

Ilyenem még egyáltalán nem volt, egy Decathlonos széldzsekit használtam még télen is amint írtam. Azonban ahhoz képest, hogy széldzseki volt elég szeles volt néha :D Egy ilyet venni fogok, mert sajnos volt jó pár részem elázásban. Ami tetszik benne: kapucni, esőkabátként talán valóban szélálló, hosszított hátrész (lehetne hosszabb), állítható ujjszegély és a képek alapján alul össze is lehet húzni. Ami nem tetszik benne, hogy nincs rajta szellőzőrész, ezeknél úgy szokták megoldani, hogy esőben azok zárhatók, de ennyiért itt ilyet adnak.

Kerékpáros kesztyű

A rövid ujjú Crivitessel meg vagyok elégedve, ami rövid és nem géles azt nem ajánlom egyikből sem, a Bikefun Wavet meg még úgy sem (foszlik). Hosszúból 3 Decathlonosom is van, annyira rájöttem, hogy ami pont passzol az utcára jó, de kerékpározásra nem biztos, érdemesebb 0,5, vagy akár 1 számmal nagyobbat venni, mert kicsit csúszik előre az ujjunk a kormányt fogva és szorítani fog az ujjhegynél. Ami valóban szélálló volt és jól szigetelt az pont kicsi kerékpározáshoz. Egy másiknak jó a mérete, de nem szélálló, a harmadik elég gyengus, de fel tudom venni az előbbire, ezt a kombót akartam kiváltani télen egy Bikefun Winterrel, de nem lett jobb a helyzet :( Ebből a 4-ből 3 téli, mert ősszel a legnagyobb ellenség a hideg szél, és nem olyan melegek azok sem hogy melegünk legyen benne. Visszatérve a Lidlis kesztyűre múltkor próbálgattam, de vagy elszabták őket, vagy gnóm kezem van, mert nem találtam kényelmeset, vagy a hüvelykujjnál szorított, vagy 2 centivel hosszabb volt az ujjuk. De aztán elkapkodták, upsz :O Azoknak ajánlom, akik felpróbálták és jó, illetve nem télre, hosszabb távra szeles időbe szánják.

Női / férfi kerékpáros nadrág

Egy ilyet direkt melóba járásra vettem, azzal a gondolattal, hogy 2×30 perc tekerést kibír és nem a drága márkás cuccot koptatom. Majdnem bejött, amit én annó vettem annak a térdénél volt szélálló bélés, ami jobb mint a semmi a Northwavesemhez képest (vegyetek inkább térdvédőt hozzá). Na ez semmi nedvességet nem tudott átengedni szerintem, mert levettem, és hagyján az aláöltöző vizes, azt leveszem még a lábam is vízcseppekkel volt teli. Rugalmassága sem valami jó, nagyobb méretet vettem, mert a kisebb kicsi volt, de még így is érezni kicsit visszahúzza a lábam.

Kinek ajánlom?

Rövid távra, ne siess benne, őszre aláöltöző nélkül. Ez az a ruhadarab amin egyáltalán nem érdemes spórolni, ég és föld a különbség, persze boltba elmegy, de oda meg külön minek? Szóval megéri a sokszorosát a márkás cucc, a Northwave Force-al semmi bajom nem volt +30 fokban sem :D.

Női / férfi kerékpáros felső

Ez az a termék amit szívből ajánlok, remek ár/érték arányú, de csak nyárra. Amint felveszel rá valamit, szivacsként fogja felszívni az izzadságot, főleg ha egy másik Crivites terméket veszel fölé. A profi mezhez képest még annyi a hátránya, hogy nem olyan passzos, de biztos nem ez fogja megakadályozni, hogy egy versenyen ne az élbolyba kerülj.

Női/férfi kerékpáros rövidnadrág

Ez is kiváló ár/érték aránnyal rendelkezik, de azért itt már el kell döntenünk pár dolgot. Ez annak aki sokat teker, kb. évi 10 000 kilométert (aminek kb. felét ebben teszi meg), egy szezon alatt elmehet, mert az üleprészből ennyi idő alatt palacsinta lesz, de a fényvisszaverő felület is hamar kopásnak indul, tök felesleges rá, csak csúnya lesz később, amiért aztán lecseréljük :D. Persze egy háromnegyedest venni fogok, mert a teljesen hosszú még sok ősszel nappalra, de a rövid kevés, még egy kompressziós szárat szoktam felvenni ha kicsit fázna a lábam, ilyenkor még az is elég és hasznos is. Igaz nyárra feketét ne vegyetek, égeti a lábat benne a nap :)

Kerékpárponyva

Ezt szerintem nagyon nem lehet elrontani :) Én gyakran használom a bicót, nem poros helyen tárolom, így ezzel nem fogok vacakolni. Aki nagyon félti a vonaton a csodamasináját, az vigyen magával ilyet és húzogassa rá, arra is jó lehet :D

Kerékpáros szerszámtáska készlet

Ebből 2 fajta szokott lenni, a hosszabb, ami lekonyulva fog kinézni ha felteszed, tehát nem úgy mint a képen. Űrtartalomra persze megéri, de ha ki is tömöd, különben vándorolni fog benne a cucc, mivel nem rekeszes. A kisebb, keményebb verzió, amit pont pár hete öltem meg, mert a zár része mint kiderült nem szereti a sarazást. A javítószett amit adnak hozzá, abban nem bízok, ideiglenesen talán elmegy, de hogy nem úgy tűnik mint ami vulkanizálódik, az biztos (amint víz éri akkor meg kuka, tedd mindenképpen nejlonba). A szerszámkészlet amit adnak hozzá a vicc kategóriája, pont kéznél volt, és gondoltam ezzel kicserélem a kulacstartóm, hát nem sikerült, mint oly sok más sem vele, olyan furák a méretek rajta, hiába megy bele a csavarba nem tökéletesen illeszkedik, egy hajszálnyit kisebb, ha jobban meg van húzva valami ez csak elnyalná a csavarfejet. Ezek tükrében ajánlom a szettet, mert ha csak a táska kellene és nem sarazol, akkor megéri.

LED-es kerékpárlámpa-készlet

Ha jól tudom akkus, de ez most nincs a leírásban, viszont a hasonló szlovák az. Na ezt pont őszre nem ajánlom, fröccsenő víz ellen biztos véd, de hogy az esőtől nem, az is. Előbb-utóbb beázik. Egyébként a konstrukció masszívnak tűnik. Ilyen értelemben a Hervisest és arra hajazókat nem ajánlom, terepen szétrázkódik. Kivéve a Cateye, akksi elemmel tökéletes, igaz csak a hátsó többe került mint ez az egész szett.

Küllőfényvisszaverő

Ez nagyon hasznos, de a figyelmét felhívom mindenkinek, hogy csak kiegészítőként teheti fel, a prizmát nem helyettesíti sajnos. A KRESZ még mindig lemaradásban van a gyakorlattól.

Viszkoelasztikus nyereghuzat

De "szép" neve van :D Inkább másik nyerget vegyen aki ilyenben gondolkodik, vagy szokja meg a jelenlegijét. Én is úgy éreztem az új montinál a nyerget mintha fapad lenne, le is cseréltem trekking nyeregre, ami nagyon kényelmes, de montizásra tényleg monti nyereg kell, arra is rájöttem, így visszatettem kb. 1 év után, és láss csodát megszokta a fenekem, 300 feletti távot is mentem vele egyszerre. Egy előítéletem van ezzel kapcsolatban, hogy elcsúszik mert annyira nem lehet fixen rögzíteni. De én már csak ilyen előítéletes vagyok.

Pumpa

Egy igazi megváltás egy műhelypumpa, egy akciósan 4000 forintos Herviseset használok, le sem merem írni miket használtam előtte :) Annyi érdekessége van, hogy ha 5-öt lassan belefújok, nem ér annyit mint ha kettőt villámgyorsan. Ez gondolom az olcsósággal jár, így aki tizedre pontosan akarja szintén beállítani a guminyomást, az figyeljen az ilyen érdekességekre, rá lehet jönni mikor is mutat pontos értéket.

Légpárnás kerékpárnyereg

Na neee... :D

Kerékpárápoló szer

Féktisztító, sosem használtam, nem is éreztem szükségét. Időjárásálló láncspray, én inkább csepegtetek. Lánctisztítót venni fogok, most úgy csinálom 2 láncot cserélgetek. Utálom takarítani, ha benzinbe, vagy brigéciolba teszed állni, túlságosan is kitisztítja, utána olajozhatod ezerrel, port kap, bedolgozza és rosszabb lesz mint volt, jártam így. Szóval most majd következő cserénél felakasztom a láncot, ezzel végigfújom és kész, jól hangzik :) Intenzív tisztító: inkább többször lemosom vízzel.

Defektjavító spray

Valaki gyűlöli, valaki esküszik rá. Nem szeretem az ilyen megosztó dolgokat, ha tökéletes lenne már mindenki ezt használná, de mégsem teszik, szóval maradok a klasszikus foltozásnál és pumpálásnál.

Végszó

Azért szokott szerintem vita kialakulni ezekről a termékekről, és éles ellentétben állni egymással a vélemények, mert nem mindegy ki mire használja. A kerékpárosokat osszuk 3 részre, 90%-a csúnya szavakkal hétvégi kerékpáros, szabadidős kerékpáros, sem tempóját, sem célját tekintve nem tartozik a maradék 10%-ba, számukra ezek a termékek jó ár/érték aránnyal rendelkező dolgok, az izzadás okozta probléma őket jóval kevésbé érinti, mivel nem az a céljuk hogy jól leizzadjanak, akkor már tolják. Számukra ezek ideális választások lehetnek. További 5% aki komolyabban kerékpározik, már tudja mi az a szintkülönbség, KOM, azonos útvonalon egyre jobb átlagsebességeket szeretne elérni, számukra is vannak ezek közt megfelelő termékek, de lesznek amiknél kibukik, hogy már túlhaladta a teljesítménye a ruházata vagy egyéb felszerelése a tűréshatárt, muszáj ilyen irányba is fejlesztenie. A felső 5% pedig aki tud is kerékpározni, és akkor nem is magasan húztam meg a határt, hiszen akkor el sem férnének a versenyeken :) Számukra alap, hogy nem elégíti ki az igényeiket, mert komfortérzetüket már rontja ahogy ezzel a teljesítményüket is. Citybájkos+utcai ruha=simán jó; trekkinges+Lidl cucc=simán jó; montis, oútis és cyclocrossos ahogy fejlődik, úgy kell fejlesztenie a kiegészítőket is. Remélem sikerült rávilágítanom a lényegre, az volt a célom, hogy a versenyszerűen kerékpározók ne húzzák le a túrabicikliseket a gagyik miatt, és a túrakerékpárosok se osszák az észt a 2× gyorsabbaknak, hogy minek az :)

Hozzászólásban várom a további saját tapasztalatokat, azt azért említse meg, hogy mivel mennyit teker egy évben, mert mint írtam ez döntő szerepet játszik. Én 5703 kilométernél és 72 586 m szintnél tartok ebben az évben, montival, túlnyomórészt terepen, ez így fair.

Ja az élet értelmét majdnem kihagytam a leírásból: 42 :)

Niro

Szólj hozzá!