KEMK blog

Komárom-Esztergom Megyei Kerékpárosok

Irány a Börzsöny!

2017. augusztus 09. 22:15 - Hobbicó

El szeretnél bújni a világ elől? Akkor irány a Börzsöny!

Ezt a túrát már rég óta terveztem, a Strava-n gondosan megrajzoltam az útvonalat, mert ugye a Börzsöny… Hát igen, nyugodtan kijelenthetem: ha nem jól választunk útvonalat, akkor a Börzsöny bosszút áll rajtunk. Emlékszem 3 éve mikor először neki feszültem, 5 és fél óra alatt tettem meg 48 km-t. Életemben nem toltam annyit a bringát, mint akkor és ott. A Börzsöny nehezen bringázható, ha nem vigyázol! Tavaly újra próbálkoztam, kicsit ügyesebb nyomon, már majdnem jó volt. Sokat nézegettem a Strava szegmenseket, ki merre megy, és újraterveztem. Éreztem ennek jónak kell lennie. Nézzük hát!

Reggel nem akartam óra csörgésre kelni, így csak 7 után ültem kocsiba, a cél település Nagybörzsöny. Már mikor elindítottam az autót „repülő” módra váltottam. Ma engem ne zavarjon senki! Ez az Én Napom. Kb. 80 perc kocsikázás után meg is érkeztem, parkolási lehetőség számtalan, én a település temploma melletti piacteret választottam, ami teljesen üres volt. Maga a település a hegy lábánál fekszik, elég róla annyi, hogy egy gyöngyszem. Rövid készülődés, kulacstöltés a parkoló melletti kútból, és kalandra fel, Garmin indít, hajrá. Finom tempót választottam, mert 79 km és közel 2000 m szint várt rám. A túra a faluból a Hosszú völgyön át indul a sárga jelen, érintve a börzsönyi kisvasút végállomását, a gyerektábort, ami most üres volt. A széles erdei út később ösvénnyé karcsúsodik, majd újra visszaszélesedik. Közben nyolcszor kelünk át a patak gázlóin, amiben így esőzés után 24 órával azért volt víz. Először a Kulcsos házat, majd a Kisírtás pusztai vasútállomást érintjük, végül az Érsek tisztáson aszfaltos útra kiérve balra fordulunk. Innen a nyom a zöld jelzésre váltana, de a korábbi favágások miatt elég bozótos. Mivel a machetén otthon maradt, úgy döntöttem, hogy az erdészeti aszfalt utat választom helyette, ami egyben jelzett kerékpáros útvonal is. Rövidke gurulást követően azért bepróbálkoztam az erdőbe, megérte, mert hangulatos lejtmenetben élveztem a fiatal tölgyesben a száguldást. Közben az járt a fejemben, hogy visszafelé milyen „jól” fog esni ez az aszfaltos mászás! A Kisinóci turistaház előtt éles bal kanyarral vissza az erdőbe és kellemes DH egészen Királyrétig. Ez ugye a Börzsöny központja, sok minden van itt. Most teljesen üres volt, még a vendéglátóhelyek is zárva voltak, hiába, még 10 óra sem volt. Itt van vízvételi lehetőség egyébként, amit én kihagytam, mert nem akartam a hegyre felcipelni egy grammot sem feleslegesen. Ugyanis a túra leghosszabb mászása várt rám, fel egészen a Nagy Hideg hegyi menedékházig. 11,3 km, 592 m szinttel Nekem 51 percbe telt míg felértem. Amúgy nem vészes, szinte végig konstans 4-5%, csak az utolsó pár száz méteren meredekebb, de akkor már látjuk magunk előtt a menedékházat. Az út végig széles, először aszfalt, majd fekete murva. Felérve érdemes felmenni a csúcsra, mert csodás panorámában lesz részünk. A kulacstöltés a menedékházban lehetséges, van büfé, konyha, és szálláshely is. A rövid pihenő és a kötelező fotók elkészítés után irány a Csóványos (938 m) ez a Börzsöny legmagasabb pontja, több oldalról is megközelíthető. A NHH-ről egy rövid, de annál izgalmasabb DH vezet a Rakodóig, innen a Piros háromszögjelzés követem. Igen élvezetes single track vagy 2 km-en keresztül, közben érintve a Spartacus forrást és az Oltárkövet. Itt-ott azért érdemes figyelni a rendkívül keskeny úton, főleg esőzés után, mert a gyökerek és kövek csúsznak és nem érdemes a balra alattunk húzódó szakadékba lepottyanni. Amúgy én imádom az ilyen ösvényeket, egész nap el tudnék rajtuk bringázni. Amikor az ösvény kiszélesedik, onnan pár szász méter már csak a tető. Kistányéros, de végig kitekerhető. És hopp már fenn is vagyunk! Az egykori geodéziai tornyot szépen felújították, egy kilátó lett belőle, amelyre 133 számozott lépcsőfok vezet fel. Nem szabad kihagyni, totális kör panoráma nyílik róla. Egészen a Tátráig ellátni tiszta időben. Innen hosszú lejtmenet következik Diósjenő felé. Először a zöld sávon, majd az Ételhordó úton, végül egy jelöletlen széles erdészeti úton összesen 488 m szintet megyünk lefelé. Az aszfalt útra kiérve kb. 50 m után irány vissza az erdőbe. Megkezdjük a kapaszkodást a Fultán kereszt felé. A mászás itt is széles dózeren megy, és úgy 270 m szint begyűjtését követően fel is érkezünk a hatalmas kőkereszthez, ahol érdemes kis pihenőt tartani, mert innen rövid lejtmenet után, a Hagyásbérci makadám úton kell majd egy újabb hosszas mászást produkálni. Egyébként itt van lehetőség a távon/szinten rövidíteni is, ha a Hagyásbérci útra kiérve nem jobbra, hanem balra fordulunk, akkor könnyű száguldással vissza mehetünk Királyrétre. De én természetesen felfelé mentem, a makadám út később földútra váltott, jó pár hatalmas pocsolyával, amelyekből nem lehetett  mindet megkerülni, így át mentem kétéltűbe Felérve a korábban már érintett piros háromszög jelzéssel ellátott elágazásig, ahonnan nem mentem tovább a NHH felé, hanem szintben követtem a sípálya aljáig vezető utat, majd a piros jelzést. Itt a Garmin jelezte, hogy akkufeszültség alacsony, na, remek lesz navigáció nélkül! Még jó, hogy a papír alapú térkép sem maradt otthon… Terv szerint a jelzést végig követve kell vissza menni Királyrétre, de a korábbi hetek esőzése totál járhatatlanná tette ezt a Grófi útnak nevezett ösvényt. Végig mentem rajta, de soha többet! Nagyjából 10-15 cm átmérőjű, össze-visszamozgó bazalt sziklák között kell lavírozni az egyébként meredek úton lefelé, ami egy cseppet sem volt élvezetes vagy mulatságos. Az biztos, hogy a veseköveim (ha vannak) akkor kirázódtak a helyükről. Féltem a felütéses defekttől is, mert mostanában csak 1,7-1,8 bar-on használom a bringát. Végül egy kisebb eséssel megúsztam a dolgot. A jó hír, hogy ez a rész teljes egészében kikerülhető, a Magas Taxi turistaháztól vissza kell menni arra a dózer útra, amin felfelé jöttünk 2 órával korábban. Királyrétre leérve érdemes a készleteket feltölteni, a számos lehetőség valamelyikében (étterem, büfé, vízcsap). Én ez utóbbit választottam. Innen még 23 km van hátra, teljes egészében aszfalton. Picit meg is ijedtem, mert ugye montival aszfalton??? Neki álltam legyűrni, és közben rájöttem, jó ez így. Főleg hogy

  1. mentem már több mint 50km-t terepen,
  1. végig erdőben megy az aszfaltút, szinte 0 forgalommal, összesen 1 db kocsival találkoztam
  2. a végére kiderült, hogy páratlan szépségű helyen kell menni.

Maga az út jó minőségű hullámvasútra emlékeztet. Fel s meg le Először a Kisinóci th-at érintjük (itt is van egy kis söröző) majd az Érsek tisztást ahol ma már jártunk egyszer, végül a Szent Orbán Erdei Wellness Hotelt Nagyírtáspusztán. Innen még kb. 8 km a cél, ami egy soha véget nem érő kellemesen elnyújtott lejtmenetben abszolválható. De: és itt jön a döbbenet, valami szavakba önthetetlen az, ami körülvesz. A táj, ahogyan a környező hegyek „ránk borulnak”, a hihetetlen jó levegő, és az a fajta eufórikus szabadság érzés, amit idehaza Magyarországon én még nem éreztem sehol sem. Legutóbb 2014-ben a Dolomitokban. Szerintem biztosan lenyeltem vagy 100 bogarat, mert végig szájtátva tekertem (gurultam). Egyszerűen nem akartam elhinni! Egy dolgot sajnáltam csak, hogy nem volt akkor ott senki velem, akivel ezt megoszthattam volna. Szeretek egyedül tekerni, új helyeket felfedezni, de mindez csak akkor ér valamit, ha van valaki, akivel ezt közösen élheted át. Nem baj, majd legközelebb. Mert, hogy nem utoljára voltam itt az egészen biztos. Az utam utolsó 1,5 km-e újra terepen ért véget, az OK túra jelzése vitt vissza a faluba. Abba a faluba, amiről talán elég ha ennyit mondok: „Csomagoljatok! Költözünk!” Tudniillik mielőtt elindultam volna haza, visszatértem a „repülő” módból és életjelet adtam magamról a családnak. Csak ennyit tudtam mondani: „Csomagoljatok! Költözünk!”

Összegzés, tanácsok:

Ha eleged van a civilizáció minden hülyeségéből, ha közel akarsz lenni a természethez, menj a Börzsönybe! Ha igazi bringás-„Csomagoljatok! Költözünk!” túra élményre vágysz, menj a Börzsönybe. Edzeni máshol kell, ide az élményért gyere. Ne siess! Mert el vész az egész. Gondosan válassz útvonalat, mert ha tévedsz, lehet, hogy sok szintbe és időbe fog kerülni a tévedésed. Legyen nálad elég enni és inni való, a nagy szintkülönbség miatt lassan fogynak a kilométerek. Legyen nálad papír alapú térkép is, ha lemerül, elromlik a technika. A bringa legyen kifogástalan állapotban, mert messze leszel a lakott területektől. A többit úgyis tudjátok: Irány tekerni!

 

Táv: XXXX

Szint: XXXX

Technikai nehézség: XXX

Erőnlét: XXX

 

Igény esetén GPX; TCX file-t tudok küldeni. Írj egy mail-t ide: gellelaci@freemail.hu


2017.08.08.

GL

p_20170808_084122r.jpg

p_20170808_090623r.jpg

p_20170808_091724r.jpg

p_20170808_103904r.jpg

p_20170808_105444r.jpg

p_20170808_105612r.jpg

p_20170808_110243r.jpg

p_20170808_110738r.jpg

p_20170808_111255r.jpg

p_20170808_112900r.jpg

p_20170808_113610_pnr.jpg

p_20170808_113629r.jpg

p_20170808_113927r.jpg

p_20170808_122055r.jpg

p_20170808_125752r.jpg

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kemk.blog.hu/api/trackback/id/tr2512731850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

imi60 2017.08.10. 21:24:11

És átköltöztetek már ? :)
süti beállítások módosítása